2024. április 20., szombat

Közösségfejlesztés női módra

Bővül a Nők Kishegyesi Fórumának tevékenységi köre

Komoly változások előtt áll a Nők Kishegyesi Fóruma, ugyanis a szervezet legutóbbi közgyűlésén az alapszabályzat bővítéséről döntöttek. Az ülés másik lényeges napirendi pontja az NKF vezetőségének megválasztása volt, ugyanis a korábbinak lejárt a megbízatása. A szavazás meglepetés mentesen zajlott, a fórum tagjai ismét Zsidai Erzsébetet választották meg, aki korábban is ezt funkciót töltötte be, helyettesei pedig Lukács Klára és Bulatović Tamara lettek.

A régi-új elnök lapunknak arról számolt be, hogy igen lényeges lépés volt számukra, az alapszabályzat bővítése.

– A közgyűlésen módosítottuk az NKF alapszabályzatát, ennek értelmében tevékenységi körünket kibővítjük gazdasági tevékenységekkel is. Úgy érezzük, hogy eddigi tevékenységeinket, mint pl. kézműves kör munkája vagy lángos-sütés, bele kell foglalnunk a statútumba. Most ennek az alapjait fektettük le. Amint megtörténik ennek a hivatalos bejegyzése, megkezdjük ezt a munkát is.

Miért tartották fontosnak, hogy gazdasági tevékenységet is végezzen az NKF?

– Úgy érzem, hogy eljutottunk egy olyan szintre ebben az közösségben, hogy közösségfejlesztéssel is kell foglalkoznunk. Nem vagyunk politikai vagy gazdasági szervezet, ugyanakkor roppant széleskörű a tevékenységünk. Foglalkozunk idősekkel, gyerekekkel, szociálisan hátrányos helyzetűekkel, s ezért úgy véljük, hogy kompetensek vagyunk a közösségfejlesztésben is. Fontos tudatosítani az emberekben, hogy megváltozott körülöttünk a világ, magunknak kell élhető körülményeket teremtenünk a családunk számára. Ehhez az kell, hogy változások történjenek az emberek fejében. Tudatosítanunk kell, hogy ha magunknak nem teremtünk megélhetést, akkor másra nem számíthatunk. Régebben gondoskodott rólunk az ún. társadalom, ez ma már nincs. Mindenkinek magát kell „eladnia” a munkaerőpiacon, vagy saját vállalkozást teremtenie.

Milyenek a fórum lehetőségi e téren?

– A falunapi kiállításunkon képet kaptunk arról, hogy mik azok az értékek, amiket az asszonyok készítenek. A hetven valahány kiállítónk az alkotások olyan széles palettáját hozta, amire lehet alapozni. Ez egy nagyon fontos momentum volt, ugyanakkor azok is lényeges dolgok, hogy egy magyarországi vidékfejlesztési pályázatba partnerként bekapcsoltak bennünket, valamint, hogy megkeresett bennünket az újvidéki Bagi házaspár, akiknek szívügye a falusi nők elhelyezkedése, önfoglalkoztatása. Nem véletlen, hogy ezek a dolgok pont most történtek, s elérkezett az idő, hogy eddigi tevékenységeink mellett, most erre összpontosítsunk.

Már vannak konkrét elképzeléseik is?

– Hogy hogyan fog zajlani, az még most körvonalazódik, az első lépés mindenféleképp a pozitív gondolkozás tudatosítása lesz. Csak erre összpontosítva tudunk változtatni. Amikor 2010-ben indult a falugondnokság, a kishegyesi falugondok megkérdezte, hogy mi lesz a feladata. Nem tudtam mit válaszolni, viszont a gyakorlat megmutatta, hogy mi mindenre van igény. Most hasonló a helyzet, és bízom benne, hogy ez is hasonlóan sikeres lesz, mint a falugondnoki szolgálat.