2024. március 29., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Az NB I.-ből még kiesni is nehéz

A Videoton már bajnok, a licencproblémák miatt viszont lehet, hogy nem a tabella dönt a kiesésről

A hétvégén története második aranyérmét nyerte a Videoton labdarúgócsapata, a fehérváriak 2011-ben Mezey György, idén Joan Carillo irányításával nyerték meg a magyar bajnokságot. Pedig a klub történetében több aranykort is feljegyeztek a krónikák, de még a harminc éve UEFA-kupa-döntőt játszott együttes is csak a bronzéremig jutott, ezüstöt pedig négyszer nyert (1975–76, 2009–10, 2011–12, 2012–13).

A legbalszerencsésebb évad mégis az 1988–1989-es volt, amikor az MLSZ újításaként megváltozott a pontrendszer. A győzelem három pontot ért, döntetlen esetén viszont büntetők döntöttek, amelyben a győztes két, a vesztes egy ponttal gazdagodott. A Videoton akár a korábbi két-, akár jelenlegi hárompontos rendszerben is bajnok lett volna, így viszont a 4. helyen végzett, mert szinte az összes tizenegyespárbaját elbukta.

A csapat 21. századi sikerszériájából a zentai Nemanja Nikolić is kivette a részét, a válogatott csatár ismét gólkirály lesz, jelenleg ugyanis 21 találatnál tart, és földöntúli csoda kellene ahhoz, hogy a második helyezett, 12 gólos Böde Dániel utolérje.

Az ezüstéremért és a nemzetközi kupaindulásért nagy a harc, négy fordulóval a szezon vége előtt a Fradinak 54, az MTK-nak 51, a Debrecennek 46 pontja van. De a ferencvárosiak sorsolása nagyon kemény, játszanak még a Videotonnal és az ötödik helyen álló Pakssal idegenben, otthon pedig a Honvédot, illetve most vasárnap a Debrecen fogadják. Ebben benne lehet az is, hogy a Loki legyőzésével biztossá válik az érem, de egy vereséggel akár a dobogó is veszélybe kerülhet.

Az alsóházban még nagyobb a káosz, hiszen öt csapat is kieshet még. A 22 pontos Pécs helyzete a legjobb, Robert Jarni csapata még játszik a kiesés által fenyegetett Pápával és Dunaújvárossal is, így gyorsan a saját kezébe veheti sorsát. A Honvéd (21 pont) sorsolása a legnehezebb, hiszen otthon játszik a Kecskeméttel és a Videotonnal, idegenben pedig a Ferencvárossal.

A Dunaújváros (20 pont) még a hazai meccsein sem számít esélyesebbnek a Diósgyőr és a Debrecen ellen, Pécsen és Pakson pedig bravúr kellene a bennmaradáshoz szükséges pontok megszerzéséhez.

A tabella alján a Haladás és a Pápa található 19-19 ponttal, a formákat tekintve csoda lenne a feltámadás. Előbbi a Győrhöz látogat, utóbbi a Pécset fogadja a hétvégén, a kép tisztulni fog a mérkőzések után. Szombathelyen amúgy is botrányos a helyzet, Szentes Lázár menesztését követően Kuttor Attila lett a megbízott edző, aki kedd délután előbb különböző okok miatt kitette a keretből Rózsa Dánielt, Iszlai Bencét és Halmosi Pétert, estére pedig már ő sem volt a posztján, helyére Mészöly Géza került.

Pápán valóban a lét a tét, nemcsak a pályán, hanem pénzügyi téren is. Kedden a rendőrség a Lombard Kézizálog Zrt. ügyével kapcsolatban előállította Bíró Pétert, a pápai focicsapatot is magáénak tudó Lombard Zrt. tulajdonosát.

Ezek után mindenki kíváncsian várja, mi lesz a bajnokság vége, és jövőre mely csapatok indulhatnak. A licencadó bizottság elnöke, Varjú Tamás szerint egy élvonalbeli klub nem jelezte, hogy indulna az NB I.-ben (minden bizonnyal a Győr), de jelenleg négy-öt olyan klub is akad, amely a pénzügyi kritériumok hiánya miatt egyelőre nem kapott indulási jogot a 2015–16-os idényre. „Ezek lécátugrása kisebbfajta csoda lenne. Úgy tűnik, hogy a korábbi évekhez képest most jóval nagyobb az esélye, hogy NB I.-es klubok nem kapnak licencet. Nem vagyok kompetens az NB I. létszámcsökkentésében, de ha például 10 csapat kap licencet, akkor nem lehet 12 csapatos a bajnokság. Ez esetben versenyrendszer-módosítással lehetne csak feltölteni a ligát” – mondta el a testület elnöke.

Magyarra fordítva: olyan kevés klub teljesítheti az élvonalbeli indulás feltételeit, hogy elképzelhető, egy kiesőhelyen végző, ám stabil pénzügyi háttérrel bíró csapat mégsem búcsúzik az élvonaltól.

A 27. forduló programja

Május 8., péntek: MTK–Puskás Akadémia (16 óra), Nyíregyháza–Újpest (19 óra)

Május 9., szombat: Dunaújváros–Diósgyőr (14 óra), Honvéd–Kecskemét (16 óra), Pápa–Pécs (18.30), Győr–Haladás (18.30)

Május 10., vasárnap: Ferencváros–Debrecen (16.30), Paks–Videoton (18.30)

1. Videoton

26

21

4

1

62:10

67

2. Ferencváros

26

16

6

4

44:18

54

3. MTK

26

16

3

7

36:23

51

4. Debrecen

26

13

7

6

34:18

46

5. Paks

26

11

9

6

37:25

42

6. Újpest

26

10

9

7

27:22

39

7. Diósgyőr

26

10

8

8

36:34

38

8. Kecskemét

26

10

8

8

30:29

38

9. Győr

26

8

8

10

34:33

32

10. Puskás

26

9

5

12

27:31

32

11. Nyíregyháza

26

8

6

12

28:38

30

12. Pécs

26

5

7

14

26:4

22

13. Honvéd

26

4

9

13

21:34

21

14. Dunaújváros (–1)

26

5

6

15

25:45

20

15. Haladás

26

5

4

17

18:47

19

16. Pápa

26

4

7

15

14:45

19