2024. március 28., csütörtök
ZOLLYWOOD

Hollywoodi színészekkel forgatnak Zomborban

A zombori filmúttörőnek, Bosnyák Ernőnek (1876–1963) volt egy álma: szülővárosában olyan filmgyárat létesíteni, mint amilyen Hollywoodban ontotta a művészet akkor legmodernebb alkotásait. A franciaországi filmipar látott is fantáziát a zombori műkedvelő elképzeléseiben és terveiben, végül a helyi, Bács-Bodrog megyei közigazgatás gáncsoskodásába bukott bele a Duna menti Hollywood ötlete. Most, egy évszázad elteltével valami mégiscsak teljesülni látszik a nagy álomból, hollywoodi színészekkel forgatnak nagyjátékfilmet Zomborban.

Lazar Raić, kalandvágytól fűtött zombori fiatalember az 1960-as években hátizsákkal a vállán, a szebb jövő reményében nekivágott a nagyvilágnak. Viszontagságok közepette, Európa nagyvárosainak jelentős részét érintve került Amerikába, ahol sikerült érvényesülnie, Lazar Rockwood néven fényes filmszínészi karriert futott be. Jelenleg a kanadai Torontóban él. Most, ha nem is végleg, mégis hazatért, hogy filmet forgasson szülővárosában hollywoodi és itthoni színészkollégáival.

A Hazatérés című alkotást május hetedikén kezdték forgatni Zomborban. Arról, hogy voltaképpen miről is szól a film, Zomborban tartott sajtótájékoztatón számolt be Predrag Jakšić rendező, Miodrag Jakšić producer, Boris Šebez fölvételező, Saša Milošević Mare zeneszerző, valamint a hazai szereplők közül Dubravka Mijatović és Rada Đuričin. Lazar Rockwood (Raić), Nick Mancuso és Michael Pare Kanadában készült videoüzenettel vett részt a forgatást megelőző sajtótájékoztatón. Mellettük a szereplők közt lesz John Savage, akit leginkább a Szarvasvadász és a rá egy évre forgatott Hair című kultuszfilmekből ismerhet a közönség.

– A film városunkban történő forgatásának mérhetetlenül nagy jelentősége van, hiszen Zombor hagyományosan a kultúra városa. Nem elhanyagolandó körülmény, hogy 2021-ben városunk az Európa Kulturális Fővárosa címre szándékozik pályázni, aminek alapjait a kultúra és az oktatás terén a múltban tevékenykedők fektették le. E jelölés sikerességéhez mindenképpen hozzájárul majd e film forgatása is – mondta a sajtótájékoztatón Vladislav Živanović polgármesterhelyettes.

Miodrag Jakšić producer köszönetet mondott a zombori önkormányzatnak, amiért fölismerte a filmforgatás jelentőségét, majd kiemelte, ezzel a forgatással kezdetét veheti egy filmes helytörténet, hiszen városunk filmforgatásra alkalmas helyként vonul be a nemzetközi filmtörténetbe. A producer arról is szólt a Belgrádból és az ország más városaiból érkezett újságíróknak, hogy kerek egy évszázad után valóra válik Bosnyák Ernő zombori filmes vágya. Igaz, Zomborból nem lett Hollywood, de most az amerikai filmváros hírességei eljöttek a városba.

A drámaszerzőként ismert Predrag Jakšićnak ez lesz az első rendezése, egyébként a forgatókönyvet is ő írta. Miként elmondta, a Hazatérés című film a Lazar Raićéhez hasonló élettörténetet dolgoz föl. A főszereplő, a hazatérő negyven év után visszatér szülőfalujába, ahol már senkije se maradt. Amerikai barátai érte jönnek, hogy visszacsalogassák a filmvárosba, és a kis vajdasági falu élete élénkebbé válik, mint korábban bármikor. A történet az idegenben helyét kereső egyénről szól, aki egy tragikus sorsú kis nép tagjaként a nagy és gazdag külföldben látja egyedüli menekvését a szegénységből. Örökre megmarad benne a gyanú, hogy külföldön idegenként, idehaza pedig gyökereiről megfeledkezett árulóként tekintenek rá. Lévén, hogy Amerikában nem sikerült megvédenie családját, fölébred benne az önvád, képtelen reálisan viszonyulni a helyzetekhez, hiszen azt sem tudja, hol van otthon, akkor tér-e haza, ha szülőfaluját választja, vagy akkor, ha választott hazájába megy, ahol tulajdonképpen egész életét töltötte.

A film létrehozásához Snežana Pisarić Milić zombori írónő Lazar – A tanyától Hollywoodig című könyve adta az ötletet, ebben ugyanis az írónő a nyilvánosság elé tárta Lazar Rockwood (Raić) életútját. A belgrádi Arte filmgyártó vállalat produkciójában készülő film bemutatójára jövő év elején kerül sor.