2024. március 29., péntek

Megverték az oktatási miniszter helyettesét

Csütörtök reggel munkába menet megtámadták és elverték Milovan Šuvakovot, Srđan Verbić oktatási miniszter helyettesét. Verbić tájékoztatása szerint helyettesét fejsérülésekkel kórházba szállították. Šuvakov infúziót kap, eszméleténél van, sőt, viccelődik is saját számlájára – jelentette az oktatási miniszter. Elmondása szerint az elkövetők kapucnis felsőt viseltek és botokkal támadtak Šuvakovra.

A miniszterhelyettest egyébként holnap jutalmazzák meg a  Fizikai Intézet éves kitüntetésével.

Srđan Verbić oktatási miniszter az üggyel kapcsolatosan kijelentette: „nem kell emlékeztetnem, hogy mennyi hatalommal bíró személy, üzletember érdekelt az oktatás területén, akik küzdenek saját céljaikért. Ígérem, a minisztérium nevében, ezzel nem fognak megtántorítani bennünket. Ha az intézmények akkreditálása eddig szigorú volt, mostantól még szigorúbb kell, hogy legyen.”

Pár nappal ezelőtt Ivan Tasovac művelődési és tájékoztatási miniszter szerzett könnyebb sérüléseket. A belgrádi bulvársajtó tudomása szerint Tasovac a szomszédjával verekedett össze. A szemtanúk beszámolója szerint a két férfi az utca közepén verekedett össze.

Az egyik szemtanú elmondta, hogy először hangos szóváltásra, majd ökölcsapásokra figyelt fel, de nem tudja, ki támadott először. Tasovacot, aki nyakfájdalomra panaszkodott, a belgrádi Katonaorvosi Akadémián látták el, majd hazaengedték.