2024. április 20., szombat

Bringa Suli az iskolákban

Oktatóprogram indul a biztonságos közlekedésről írországi tapasztalatok alapján az általános iskolákban

A Jugocikling Kampanja Kerékpárbarátok Egyesülete a Szabadkai Mérnökök és Technikusok Társaságával karöltve indítja el a Bringa Suli elnevezésű programot, amelyet a Sport és Ifjúságügyi, valamint az Oktatási Minisztérium is támogat. A projektumot pénteken mutatták be Szabadkán, a városháza dísztermében, ahol Kerekes Imre, a Szabadkai Mérnökök és Technikusok Társaságának elnöke kiemelte, a program a 10 és 15 év közötti gyermekekhez szól.

– Mindannyian közlekedünk, s a közlekedés során pedig különböző helyzetekkel szembesülünk. A program célja, hogy a diákok ismerjék a közlekedés szabályait, és a kritikus helyzetekben pedig megfelelően reagáljanak, s meg tudják oldani azokat. Azért, hogy helytálljanak, az iskola, a pedagógusok, a szülők és általában a társadalom sokat tehetnek – mondta Kerekes.

A projektumot, amelyet az írországi illetékes minisztérium jóváhagyásával Szerbiában is alkalmaznak majd Mirko Radovanac, a Jugocikling Kampanja Egyesület elnöke, közlekedési mérnök ismertette Szabadkán a jelenlévő diákoknak, iskolaigazgatóknak, tanároknak.

– A Bringa Suli egy hosszú távú kerékpáros oktatóprogram Szerbiában. A tervek szerint a képzések és versenyek, amelyeket a diákok számára szerveznénk, az általános iskolai oktatás keretében lennének megszervezve. Négy szintből áll a képzés: az első szint a tantermekben folyó elméleti oktatás, a második a gyakorlótéren folyó gyakorlati oktatás, a harmadik az utcai oktatás forgalomszegény övezetekben, valamint a negyedik, befejező szint pedig az utcai oktatás forgalmasabb övezetekben. A Bringa Suli oktatócsomag tartalmazza a megfelelő kézikönyveket a képzés minden szintjére. A hosszú távú cél pedig, hogy feltételeket teremtsen ahhoz, hogy a gyerekek elsajátítsák a biztonságos kerékpározás alapjait, emellett sportoljanak és mozogjanak – mondta a szakember.

A program alkalmazása a közeljövőben várható a szabadkai régióban is. További részletek a www.pokrenibajs.rs, vagy az info@bicikl.info e-mail címen kaphatók a programmal kapcsolatban.