2024. március 29., péntek

Őszre elkészül a buszállomás Magyarkanizsán

Tető alatt a buszállomás épülete

Tető alatt a buszállomás épülete

Várhatóan idén ősszel befejeződnek a magyarkanizsai buszállomás építkezési munkálatai, ehhez hozzájárult a községi költségvetés múlt héten elfogadott módosítása, amelyben az építményekre szánt tételt 4 millió dinárral emelték. Tóth Vilmos városrendezéssel és építésüggyel megbízott községi tanácstag elmondta, hogy a fogadóépület mellett egyelőre két fedett peronja lesz a buszállomásnak, amit igény szerint a későbbiekben esetleg bővíthetnek is.

– A községi büdzsétervezet készítésekor tízmillió dinárt szántunk erre a beruházásra, amelyet a költségvetés alakulásától tettünk függővé, első alkalommal, amint lehetőségünk volt ezen módosítani, megtettük, és a megfelelő póteszközöket is biztosítani tudtuk. Az elkövetkező néhány hétben kiírjuk a közbeszerzési pályázatot az építkezés második fázisának elvégzésére, mivel az első fázist a tavalyi szerződés alapján a kivitelező sikeresen befejezte – mondta Tóth Vilmos.

Az építkezés második szakaszában mindazokat a munkálatokat kell elvégezni, amelyek az épület teljes befejezéséhez még hiányoznak.

– Szerkezetkész állapotban van az épület, ami annyit jelent, hogy a tetőszerkezet és a burkolat végleges, a külső homlokzat kiépítése maradt meg, a platók, a közlekedési felületek kívülről, belülről pedig teljes szerelések, a villanyáram, a víz, a fűtés, a telefon és a teljes berendezés hiányzik még – tette hozzá a tanácstag.

A buszállomáson hat peront terveztek, de ebből pillanatnyilag csak két fedett épül meg. A többi kiépítésének időpontjára nincsenek tervek, de a tanácstag elmondása szerint az elemzéseket figyelembe véve ez a kettő is megfelel a város autóbusz-forgalmának. Amennyiben igény mutatkozik a bővítésre, felmerülhet a többi négy peron kiépítése is, sőt további terjeszkedésre is van lehetőség a Tisza-part irányában, ám véleménye szerint erre aligha lesz szükség. Az állomás helyszínének kiválasztását illetően is hosszas viták folytak, végül a vezetőség úgy döntött, hogy a város központjához és a gyógyfürdőhöz közeli helyet választanak. A Törökkanizsára vezető út bal oldalán található az állomás, gyalogosan pedig a többi között a rendőrség utcájából közelíthetik majd meg az utasok.