2024. április 19., péntek

Épül a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada

Már építik a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadát a Dóm téren. A színpad és nézőtér az országban a legnagyobb, és egyben az egyetlen színházi üzem, amelyet évről évre újra föl kell építeni - közölte Herczeg Tamás igazgató.

Az ezer négyzetméteres színpad építése hétfőn kezdődött, a munka május 20-ra befejeződik, ezután a Szeged Napja rendezvénysorozat programjai zajlanak a Dóm téren. A nézőtér és az öltözői rendszer építése május 26-án indul, június közepén pedig el is kezdődnek a fesztivál próbái a Fogadalmi templom előtt - közölte az igazgató.

Hatalmas az érdeklődés a nyitóprodukció, Verdi Az álarcosbál című operája iránt. Előfordult olyan nap, amikor a darab, melyben bálkirálynőként "jégre lép" Katarina Witt olimpiai és világbajnok műkorcsolyázónő is, az egyik internetes jegyértékesítő honlapon a legkelendőbb előadás volt - emelte ki Herczeg Tamás.

Az idén a Tévedések vígjátékával visszatér a próza a Dóm térre. Voltak, akik tartottak attól, hogy prózai művel meg lehet-e tölteni a fesztivál hatalmas nézőterét, a Kerényi Miklós Gábor rendezte vígjáték azonban a legnépszerűbb produkciók egyike, a jegyek 70 százaléka már elkelt rá - mondta az igazgató.

Megjegyezte, hogy az idei műsorban egy másik Shakespeare-mű is szerepel. A fesztivál kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói az Athéni Timont adják elő Hegedűs D. Gézával a címszerepben.