2024. április 19., péntek

Irinej pátriárka új pravoszláv templomot szentelt fel Pécsett

Új szerb pravoszláv templomot emeltek Pécsett, a két ókeresztény hittérítőről, Szent Andronikoszról és Szent Juniáról elnevezett épületet a szerb pravoszláv egyház első számú vezetője, Irinej pátriárka szentelte fel vasárnap. Szent Andronikosz és Szent Junia a hagyomány szerint Szent Pál rokonai és tanítványai voltak. Andronikoszt Pannónia első püspökeként tisztelik.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Zrínyi Miklós utcában található templom az egyházak helyi értékeinek bemutatását segítő Értékes Pécs program keretében, 90 millió forintból épült fel. A beruházás amellett, hogy jobb feltételeket teremt a vallásgyakorláshoz, az udvarán álló régi imaházban kiállított regionális egyházmegyei gyűjtemény megnyitásával növeli a város turisztikai vonzerejét.

Az állandó kamara-kiállítás negyven, baranyai templomokból származó, főként a XVIII.-XIX. századi ikonosztázt, azaz az ortodox liturgiában használt képfalat, és néhány kegytárgyat vonultat fel.

Az eseményen Irinej pátriárka azt hangsúlyozta, hogy az egyház jelenléte nem luxus, hanem az egyik legfontosabb dolog a világban, azért van szükség rá, mert az örökkévalóság rendjét teremti meg.

Úgy vélte: miközben az ember büszkévé vált tudományos és kulturális eredményeire, erkölcsileg egyre mélyebbre süllyedt az idők folyamán. „A rengeteg igazságtalanság, a harcok, háborúk azért történnek, mert nincs megfelelő hitünk az emberi méltóságban” – mondta. Hozzátette, az egyház azon fáradozik, hogy pótolja azt, ami hiányzik: az emberi méltóság, a személyiség tiszteletét

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára történelmi eseménynek nevezte az új szerb ortodox szentély felszentelését, szavai szerint ehhez hasonló esemény nagyon régóta nem történt Magyarországon. Megjegyezte: ez iránymutatóul szolgál azoknak, akik ma a világ egyes részein templomokat rombolnak, keresztényeket gyilkolnak.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere örömének adott hangot, hogy a soknemzetiségű baranyai megyeszékhely a szerb ortodox templom felszentelésével záruló Értékes Pécs programja keretében lehetővé tette a vallási értékek felújítását, bemutatását, s a kultúra városaként hozzájárult a vallási kultúra erősödéséhez.