2024. március 28., csütörtök

Moszkva nem volt jó ötlet

Johannes Hahn: Semmi sem tekinthető megfelelő lépésnek, ami az európai értékek melletti elköteleződéstől való eltávolodásként értelmezhető

Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési és szomszédságpolitikai biztosa a héten Belgrádba látogat, ahol a belgrádi sajtó szerint bejelenti, hogy az EU hamarosan megnyitja az első tárgyalási fejezeteket Szerbiával. A Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva Hahn felidézte, hogy amikor tavaly novemberben először Belgrádban járt, ígéretet tett arra, hogy támogatni fogja Szerbia európai integrációs útját. Az azóta eltelt időszakban jelentős előrelépés történt, mondta Hahn, hozzátéve: szeretné, ha az első tárgyalási fejezetek mielőbb megnyílnának, és azért látogat Belgrádba, hogy segítse ennek a célnak a megvalósítását.

Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy a közelmúltban Németországra célzott-e, amikor azt mondta, hogy az EU kétkedő államai akadályozzák a tárgyalási fejezetek megnyitását, Hahn kifejtette: a 28 tagállam egyetért azzal kapcsolatban, hogy először a 23-as (bírósági és alapvető jogok), a 24-es (igazság, szabadság és biztonság) és a 35-ös, Koszovóhoz kapcsolódó fejezeteket kell megnyitni. Ahhoz, hogy a tagállamok a szóban forgó fejezetek megnyitásának időpontjával kapcsolatban is közös nevezőre jussanak, az szükséges, hogy Szerbia egyértelmű előrelépéseket tegyen meg a szóban forgó területeken, nyomatékosította Hahn, hozzátéve: „Meg vagyok róla győződve, hogy ez az egyetértés nagyon hamar megszületik az EU tagállamai között.”

– Ami Németországot illeti, Berlin támogatja az EU bővítését, mivel álláspontja szerint a nyugat-balkáni országok csatlakozása a régió stabilitásának a biztosítéka. Berlini látogatásom során pozitívan értékelték Szerbia európai integrációjának kérdését. Ezt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is elmondta múlt heti belgrádi látogatása során. Az a legfontosabb, hogy Szerbia megőrizze eddigi lendületét, és tovább építse hitelességét, illetve teljesítse a vele szemben meghatározott feltételeket – taglalta Hahn.

Azzal kapcsolatban, hogy a szerb államfő és a Szerbiai Hadsereg képviselői május 9-én részt vesznek Moszkvában a Győzelmi díszszemlén, Hahn megjegyezte: a szerb államhatalom képviselői több alkalommal is megerősítették, hogy az európai integráció Szerbia stratégiai célja, valamint azt is kifejtették, hogy kulcsfontosságúnak tartják az európai értékek melletti elkötelezettségük bizonyítását. Tisztában kell lenni azzal, hogy Szerbia lépéseit hogyan értékelik az EU tagállamai és a nemzetközi közösség, fejtegette a biztos. Semmi sem tekinthető megfelelő lépésnek, ami az európai értékek melletti elköteleződéstől való eltávolodásként értelmezhető, mondta.

Brüsszel a Saša Janković köztársasági jogvédő körül kialakult helyzetet is figyelemmel kíséri, közölte Hahn, sokadszorra nyomatékosítva, hogy az olyan független és ellenőrzési hatáskörrel rendelkező intézmények, mint amilyen az ombudsman, kulcsszerepet játszanak a végrehajtó hatalom felelősségteljes magatartása biztosításának tekintetében. Az állami szervek kötelesek együttműködni a jogvédővel és a többi független intézménnyel, hangsúlyozta.