Életének 61. évében elhunyt dr. Berényi János növénynemesítő, egyetemi tanár – érkezik a megdöbbentő nyúlfarknyi hír. Mi, akik jól ismertük, tudjuk szülőfalujából, Tordáról indulva milyen sikerrel vette a mezőgazdasági szakközépiskola, majd az újvidéki Mezőgazdasági Kar növényvédelmi tanszékének akadályait, hogy nem sokkal utána mint a legfiatalabb agrármérnökök egyike kiváló eredménnyel szerezze meg az agrártudományok doktora címet, tudtuk, hogy élete nagy csatáját vívja, melyben képtelen volt megbirkózni a kórral.
Az agrárszakmában, a növénynemesítésben, a tudományos kutatásokban, a magyar nyelvű (és nem csak magyar nyelvű) agrároktatásban hatalmas űr marad dr. Berényi János távozása után. Növénynemesítő és kutató tevékenysége, munkahelyén, az újvidéki Növénynemesítő Intézetben, melynek bácspetrőci kutatótelepét vezette, az alternatív növényekre irányult, számos, a köztermesztésben is elterjedt seprő- és takarmánycirok-fajta, tök, dohány tanúskodik nemesítői munkájának eredményéről. Hittel vallotta, hogy a tudományos kutatómunka nem korlátozódhat a tenyészkertre, a kísérletekre és a laboratóriumra, a kutatónak is ugyanúgy a barázdában a helye, akárcsak a gazdának, s ez a földművesekkel és agrárszakemberekkel való szoros kapcsolat töltötte ki egész életét, munkásságát. Szívesen és tisztelettel látott vendége és előadója volt a gazdaképzőknek, a szakmai napoknak, tudományos igénnyel megfogalmazott beszámolóit pedig egyaránt jól megértette az agrárszakember meg az egyszerű gazda is. Amikor pedig Vajdaságban, szégyenlősen ugyan, de lehelyezték a magyar nyelvű agrár-felsőoktatás alapjait, vállalta a majdani szakemberek oktatását, így az újvidéki Mezőgazdasági Kar mellett a budapesti Corvinus Egyetem zentai kihelyezett tagozatán meg a belgrádi Megatrend Egyetem topolyai tagozatán tartott előadásokat a genetika és a növénynemesítés szakterületéről. Jól ismerve agrárpolitikánk, a mezőgazdaság gondjait, de az ágazat sokat hangoztatott lehetőségeit is, azt vallotta: tegye mindenki a maga dolgát tudása legjava szerint, s virágozni fog az ágazat. Amit megtehetett, szakkönyvekben, tudományos publikációkban tette közzé munkájának eredményeit (elfoglaltsága ellenére is mindig talált időt az agrárújságírókkal való beszélgetésekre), s nemesítői munkája mellett így járulva hozzá mezőgazdaságunk előrelépéséhez. Tevékenysége nem maradt észrevétlen, számos díj, elismerés a jutalom az önzetlen munkáért, melyek közül legkedvesebbnek tekintette a Corvinus Egyetem díszdoktori titulusát.
Bejárta a nagyvilágot, de szíve csücske szülőfaluja, Torda volt, s a faluhoz kötődését a dolgozószobája falán hívogató családi ház festménye, Fejes István alkotása is kifejezte. „Majd ha nyugdíjba vonulok, hazamegyek, s megpihenek” – mondogatta találkozásainkkor. Senki sem gondolt ilyen pihenőre, mint amilyent a korai halál erőltetett rá.
Tanár úr, kedves barátom, pihenj, nyugodj békében!
