2024. március 28., csütörtök

A Felvidék legyőzte a Székelyföldet

A Székelyföldi Labdarúgó Egyesület (SZLE) válogatottja ellen játszotta története első mérkőzését a felvidéki bajnokságban (FLB) szereplő csapatok futballistáiból összeállt válogatott. A találkozót, amelyet a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahely csapatának, a DAC-nak a stadionjában rendeztek meg, a felvidékiek nyerték 1:0-ra.

A felvidéki válogatott jogi háttérszervezetét, az FLE-t idén februárban vette fel teljes jogú tagjának a Független Labdarúgó Szövetségek Konföderációja (ConIFA), a válogatott játékoskerete pedig ezt követően állt össze.

„A válogatottba mintegy két tucat játékos került be, a csapat gerincét az FLB csapatainak játékosai alkotják, de néhányan bekerültek alsóbb szintű bajnokságokból is” - mondta az MTI-nek Nagy Dávid, a Felvidéki Labdarúgó Egyesület (FLE) alelnöke. Hozzátette: a csapatban a vezetőedzői feladatokat Ladislav Molnár, a Slovan Bratislava volt válogatott játékosa vállalta el. Az FLE a Székelyföldi Labdarúgó Egyesület után már a ConIFA második magyar tagja. A Felvidék–Székelyföld találkozó ugyanakkor történelmileg az első „nemzetbeli válogatott mérkőzés” volt.