2024. március 29., péntek

Örökségmentés a jövő érdekében

Óbecsén március közepén alakult meg a helytörténettel és műkincsvédelemmel foglalkozó, DUD nevű civil szervezet

Alig egy hónapja alakult meg, de máris túl van az első benyújtott pályázatán és az első, önkormányzatnak beadott javaslatán az óbecsei DUD. A kultúrával, oktatással és műemlékvédelemmel foglalkozó civil szervezet megalakulásáról és céljairól Svetislav Hadnadjev nyugdíjas rendőr nyilatkozott lapunknak.

A Gombos-birtokról lapunk is közölt nemrégiben riportot (Fotó: Fehér Rózsa)

A Gombos-birtokról lapunk is közölt nemrégiben riportot (Fotó: Fehér Rózsa)

– Olyan lokálpatrióta történészek, jogászok, régészek, könyvelők, egyetemisták vannak a sorainkban, akik hivatásszerűen vagy hobbiból foglalkoznak helytörténeti kérdésekkel. Bő harminc évvel ezelőtt alakult meg először ezen a néven szervezet, akkor még a Društvo za Ubijanje Dosade (Unaloműző Társaság) elnevezés rövidítése volt a DUD. Ugyanezen a néven ma már sokkal komolyabb célokat tűztünk ki magunk elé, mint fiatal korunkban – leginkább azt szeretnék, ha a helyismeretünk fejlődne, a kultúrkincseinket megőriznénk, valamint jobban ápolnánk híres vagy ismeretlen helyi tehetségek, alkotók, köztiszteletben álló egykori családok emlékét, hagyatékát. Ezt formális keretek között, konkrét cselekvési tervek elkészítésével sokkal hatékonyabban tehetjük, mint egyszerű, unaloműző hobbiként – mondta el Hadnadjev.

Alapító okirata szerint a DUD célja a műkincsek megőrzése, a feledésbe merülő polgári értékek ápolása, a kultúra fejlesztése, a történelmi örökség megőrzése, a genealógia és a régészet népszerűsítése, a lakosság, de különösen a gyerekek és a fiatalok képzése, a történelem és a művelődési élet fontosságának a hangsúlyozása. A szervezet mottója szerint örökségmentéssel kell jövőt építeni, ennek érdekében tagjai szakirodalmat gyűjtenek és dolgoznak fel, tudományos összejöveteleket, tanácsadásokat, szemináriumokat szerveznek, könyveket, brosúrákat és más publikációt adnak ki, a lakosság, az iskolások és a fiatalok részére művelődési, történelmi és oktatási képzéseket, továbbá önkéntes akciókat és táborokat tartanak, valamint együttműködnek egyetemekkel, iskolákkal, szakmai testületekkel.

– Megszereztük a szerzői jogokat, így szeretnénk megjelentetni Ilija Milovanov Ijilada néhai történelemtanár húsz éve kiadásra váró kéziratát, amely óbecsei anekdotákat tartalmaz. Emellett szeretnénk alsós kisdiákoknak egy kétnyelvű, rövid helytörténeti kiadványt is készíteni, amit előadások is kísérnének, hogy végre ők, de akár a szüleik is jobban megismerjék szülővárosukat. Úgy véljük, fontos tudni azt, mit kell megmenteni a múltunkból, ezért készítettük elő és adtuk át az önkormányzatnak a javaslatot azoknak a még nem védett kultúrtörténeti műemlékeknek a kategorizációjára, amelyeket nem lenne szabad veszni hagyni. Ezek között szerepel a zsidó temető, a sörgyár, a Gombos-birtok, a gyógyfürdő és a Zöldfás utcai malom. A 18. század végén, kivételes építészeti megoldásokkal megépült sörgyár például igazi kincs, mégsem viselnek rá gondot, de a múlt század elején épült óbecsei gyógyfürdőnek is igazán különleges története van. A lista sokkal hosszabb is lehetne – nem lenne szabad megfeledkezni például a péterrévei Kiszárdáról, a bácsföldvári helyi közösség épületéről vagy az ott található régi zsilipről sem –, de előtte szeretnénk tudni azt: érdekel-e bárkit is ez a munka, felvállalják-e az önkormányzatban is ezeket az ügyeket? Választ erre eddig nem kaptunk – tudtuk meg Hadnadjevtól.

Ha valakit érdekel a helytörténet, esetleg rendelkezik a DUD munkáját segítő ötletekkel, adatokkal, vegye fel a kapcsolatot a szervezettel a közösségi portálon keresztül, vagy hívja Svetislav Hadnadjevet a 063/524-859-es telefonszámon.