2024. március 29., péntek

Holnap tiltakozó felvonulás Nagybecskereken

Nagybecskerek főtere (Fotó: Kecskés István)

Nagybecskerek főtere (Fotó: Kecskés István)

Elég volt az ígéretekből – élni akarunk mottóval – polgári kezdeményezésre – tiltakozó felvonulást tartanak holnap délután Nagybecskereken. A részvevők elsősorban a városban élők nehéz helyzete és a jelenlegi hatalom be nem tartott ígéretei miatt akarják kifejezni elégedetlenségüket.
Beruházásokat és gyárakat ígértek, de csak a munkanélküliek száma növekedett, Szerbiában itt a legdrágább a megélhetés. A beígért kerülőútból még egy méter sem készült el, a városban pedig továbbra sincs egészséges ivóvíz. Kölcsönből szépítgetik a város főterét, miközben a főutcán épületek dőlnek össze – áll a többi között a tiltakozás szervezői által osztogatott szórólapon.
A résztvevők a Vajdasági Banknál, az egykori Tisza kávéház közeléből indulnak, és végigvonulva a város főutcáján a városháza előtt egy performansszal fejezik be a megmozdulást. Pártpolitikai szimbólumokkal nem lehet részt venni a tiltakozáson.