Kujundžić Sándor családja hetven éve bérli a várostól azt az üzlethelyiséget, amelyben ékszerüzletük és műhelyük van. Nagyapja nyitotta a műhelyt, Sándor pedig tizenhárom évvel ezelőtt vette át édesapjától a boltot. Most azonban úgy döntött, bezárja azt, mégpedig azért, mert a város csaknem több mint nyolcvan százalékkal megemelte a bérleti díjat. Azt mondja, eddig sem érte meg fenntartani az üzletet, ezzel pedig végleg búcsút kell mondania a hetvenéves hagyománynak. Ma már nem úgy van, mint régen, hogy az ékszerésznek pénze van...
– 1955-ben nyitotta meg nagytatám az üzletet, akkor tette le a mestervizsgáját, a nyolcvanas évek közepén vette át az édesapám a boltot. Tavaly júliusban kijöttek megnézni az üzlethelyiséget, és annyit mondtak, hogy változások lesznek: megemelik a bért, de csak az ékszerüzleteknek. Ez diszkrimináció, ilyet nem lehet csinálni. Még az előző városvezetőség hozott egy árcsökkentésről szóló határozatot a gazdasági válság miatt, akkor 9700 dinárt fizettem az üzletért. Ennyi kiadással még csak-csak fenn lehetett tartani a boltot. Amikor megkaptam a végzést, hogy mennyi lesz az emelt bérleti díj: 16 800 dinár, akkor időpontot kértem a polgármestertől – mondja Sándor.
– Fogadott is, korrekt volt, beszélgettünk, megmutattam az üzlethelyiséget fotókon, elmagyaráztam, hogy azt én és a családom karbantartottuk, egy dinárt nem kaptunk a várostól a hetven év alatt, a nagytatám vezette be a telefont, a vizet, mindent. Amikor 2002-ben átvettem a helyiséget, akkor kétezer eurót ráköltöttem, hogy így nézzen ki, ahogy ma kinéz. A polgármester elmagyarázta, hogy milyen rendes, hogy fogadott, pedig nem is lett volna kötelessége, de meg kell értenünk, hogy nekik is emelni kell a bérleti díjon, mert a privát üzlethelyiségekért sokkal többet kérnek. Én akkor kitértem arra is, hogy ez az üzlethelyiség nem is olyan lokáción van, ahová besorolták. Az első zónába sorolták, amely egyenrangú a Rudics utcával, a város központjával, miközben ez a rész egyáltalán nem olyan frekventált. Ezt az üzlethelyiséget ki sem lehet adni, nem jogos a zóna besorolása, specifikus helyen van, lehetett volna kedvezményt adni emiatt. Amikor eldöntöttem, hogy bezárok, megpróbáltam utánajárni, hogy kivel tudnék esetleg partneri viszonyban valamilyen pékséget vagy bármit nyitni, de senki sem akart beszállni, mert nem lehet csak az iskolára alapozni, nyári időszakban, amikor nincs tanítás senki sem jár erre, nincs akkora forgalom, amelyből egy üzletet fenn lehetne tartani. Az én kuncsaftjaim is az ismerőseim, barátaim. A polgármester erre annyit mondott, hogy ha kész lesz a Zsinagóga, akkor nekem nagyon jó lesz, mert a buszok itt állnak majd meg. Ezt nem mondja komolyan... Van a Zsinagógánál jó néhány üzlet, egyikük se dicsekedett, hogy a turisták száma miatt olyan jól menne a bolt – meséli Sándor, aki végül úgy döntött, nem írja alá a szerződést.
– Nem írtam alá az új szerződést, azért, mert azt állítják, hogy én kiskereskedelmet is végzek, de ez az én tevékenységi körömben nincs benne, csak kisipari tevékenység van. Szerintük ebbe beletartozik a kiskereskedelem is. A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökségből kértem egy igazolást, amelyben szerepel, hogy én mint kisiparos (SZR), nem foglalkozom kereskedelemmel, de ez az igazolás őket nem érdekli, azt mondták a városházán, ez a szerv olyan, mint bármilyen idegenforgalmi ügynökség. Hát kérdem én, nem ugyanolyan állami szerv, mint az összes többi? Február 14-én felmondták a szerződésemet, a sok levelezgetés után most már nincs lehetőségem a fellebbezésre. Az első két kérvényemet, amelyben kértünk valamilyen közös nevezőt, mert fellebbeztem az új szerződésük ellen, elutasították. Emellett négyhavi üzletbért is kérnek, garanciaként. Hát nem elég garancia az, hogy hetven éve bérlem a helyiséget, és soha egy dinárral nem tartoztunk a városnak? – teszi fel a kérdést Sándor, aki elmeséli, hogy Szabadka egy ékszerész város volt, rengeteg öreg mester volt, nagy hagyománya van az ékszerészetnek.
– Tehetnének egy emléktáblát az üzletre, de nem ezt teszik, hanem azt a keveset is, ami maradt, kiölik. Nem segítenek semmiben, csak azt nézik, hogy nekik folyjon be a pénz. Az én üzletemen kívül még egy hely van, ahol helyben készülnek az ékszerek. Nekem szerszámaim, műhelyem van. Mások csak árulják a valahonnan hozott kész árut. Én vagyok a harmadik generáció, az én fiam viszont biztosan nem lesz már Szabadkán ékszerész, ezt garantálom. Én nagy szabadkainak tartottam magam, szerettem a várost, de őszinte leszek: úgy elmegyek innen, mint a huzat. A rendszerrel van a gond, nem segítik a kis embert, nem gondolnak bele, hogy tönkretesznek egy családot, ahol csak én dolgozom, van egy tíz és egy tizenhárom éves gyerekem. Most majd kérem a segélyeket, munkanélküli leszek, és minden lehetőséget kihasználok, amit az állam kínál. Ez kinek lesz jó? – mondja elkeseredve Sándor, majd hozzáteszi: – A városházán, amikor a meghallgatáson voltam, amit külön kellett kérnem, pedig kötelesek lettek volna behívni, nevetgéltek a bizottság tagjai, miközben nekem sírhatnékom volt. Annyit mondtak, harminc napon belül vigyem majd be a kulcsot. Játszi könnyedséggel, miközben én úgy éreztem, mintha azt közölték volna, hogy meghalt a gyerekem.
Füleki Gabriella, a városi közigazgatás üzlethelyiségekkel megbízott vezetője lapunknak elmondta, ők a törvény szerint járnak el.
– Jártunk a helyszínen, és mivel ezekben az üzletekben is van adómemóriás pénztárgép, vagyis folyik kereskedelem, s a határozatban szerepel, hogy a bérlő a legdrágább tevékenységével összhangban fizeti a bért. Eddig a szolgáltatási tevékenységért számoltuk el a bért, viszont az üzlethelyiségekkel megbízott bizottság hozott egy döntést, hogy igenis az aranyművesüzletekben is folyik kereskedelem, és ezt is figyelembe kell venni. Ami a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség illetékességét illeti, oda a vállalkozó jelenti be az adatait, s azt jelent be, amit akar, s ezt később az illetékes felügyelőség ellenőrizheti. Ami pedig a zónákat illeti, ezekről a döntést a városi képviselő-testület hozza meg. Az illető nem írta alá a szerződést, így a viszony megszűnéséről szóló határozat átvételétől számított harminc napon belül ki kell költöznie. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a város kezdeményezi a megfelelő bírósági eljárást – magyarázza az illetékes.
