2024. április 19., péntek

Nem kellenek a fóliasátrak?

Nagybecskereken továbbra is üres annak a 15 fóliasátornak több mint a fele, amelyeket tavaly júniusban emeltek a Kiserdő helyi közösség területén. Az egyenként 250 négyzetméteres melegágyakat külföldi támogatásból emelték, azzal a céllal, hogy tanulási és munkalehetőséget biztosítsanak a fiataloknak, pontosabban a harminc évnél fiatalabb munkanélkülieknek. A fóliasátrak java részéről már leszakadozott a takaró, csak néhányban indult el a termelés.

A tél megtette a magáét (Fotó: Kecskés István)

A tél megtette a magáét (Fotó: Kecskés István)

Az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Alap (USAID) 150 ezer eurós támogatásából Törökbecsén négy, Nagykikindán 12, Nagybecskereken pedig 15 fóliasátor épülhetett, hogy a munkanélküli fiatalok részére biztosítsanak tanulási, illetve továbbképzési lehetőséget. A projektum megvalósítása 2013-ban kezdődött és az volt az elképzelés, hogy két év elteltével a legjobbak ezekben a fóliasátrakban majd vállalkozásba fognak.
Az elmúlt évben üresek maradtak a nagybecskereki fóliasátrak és a jelekből ítélve az idei szezon is elveszett. Részben azért is, mert a fiatalok egy része (nyilván a projektum megvalósítása körüli késedelem miatt) lemondott a felkínált lehetőségről. Hiába biztatták őket az önkormányzatból további támogatásokkal is.

Miután az ősszel az üres fóliasátrakat ellepte a víz, a városi költségvetésből 1,3 millió dinárt biztosítottak a terep rendezésére. Közben új pályázatot írtak ki azok helyének a betöltésére, akik visszaléptek. Most már formálisan minden helyet betöltöttek, annak ellenére a 15 fóliasátor közül nyolc továbbra is üres. Csak találgatni lehet, hogy a fiatalok miért nem éltek a munkalehetőséggel. Talán azért, mert a fóliasátrakból ilyenkor már régen piacra kerültek a zöldségfélék.
Duško Radišić projektumvezető közölte, hogy ha a következő két héten belül nem indul meg a termesztés az üres fóliasátrakban, akkor azokat a nagybecskereki Mezőgazdasági Szakszolgálat vagy pedig a Mezőgazdasági középiskola veszi át.