2024. március 29., péntek
TENISZ

Krunić sose adja fel

Aleksandra Krunić vert helyzetből fordított

Aleksandra Krunić vert helyzetből fordított

Aleksandra Krunić még egyszer megmutatta, hogy harciasság terén nincs párja. A pöttömnyi teniszezőnő tegnap Prágában, a női torna 1. fordulójában vert helyzetből állt talpra, 3:6, 3:5-ről legyőzte a horvát veterán Mirjana Lučićot, és bejutott a 2. fordulóba, amelyben az olasz Camila Giorgi vagy pedig a belga Yanina Wickmayer lesz az ellenfele. Két tapasztalt, képzett és erőnlétileg felkészített teniszezőnőről van szó, viszont taktika és pszichikai képességek terén egyikük sem tartozik a legjobbak közé, Krunićot tehát, noha eleve nem lesz esélyes, a harciassága és az ihlet újra szép sikerre vihetné.

Ivana Jorović táblára jutott a japán Gifu 75 ezer dolláros összdíjazású tornáján. A szerb tehetség a selejtezőben három japán lányt győzött le fölényesen, s az 1. fordulóban is japánnal, a 20 éves és a ranglistán 423. Miju Katoval mérkőzik. Az amerikai Charlottesvilleben Vojislava Lukić sikerrel kezdte meg a selejtezőt, és a 2. fordulóban a 24 éves és a ranglistán 706. cseh származású kanadai Petra Januskovával találkozik.

Nem jutott táblára Isztambulban a magyar Fucsovics Márton, hisz a selejtező döntőjében tegnap csak egy játékot tudott nyerni a szlovén Blaž Kavčič ellen.

A 25 éves japán Kej Nisikori megvédte barcelnai címét, ami pályafutása 9. ATP-trófeája. Érdekes, hogy a kilencből hetet három városban nyert, hisz Memphisben három, Tokióban és Barcelonában pedig 2-2 ízben tudott győzni.

A legújabb ranglisták élcsoportjában nincs sok változás. A férfiaknál Stan Wawrinka megelőzte Marin Čilićet, s kilencedik, és figyelmet érdemel, hogy Janko Tipsarević az új 20 ponttal 190 pozíciót javított. A nőknél Simona Halep került a második pozícióra Marija Sarapova elé, Ana Ivanović a 7. helyre csúszott, Angelique Kerber pedig kettőt lépett előre, és 12.

A legújabb ranglisták élcsoportja, férfiak: 1. Đoković 13845, 2. Federer 8385, 3. Murray 6060, 4. Nadal 5390, 4. Nisikori 5280, 6. Raonić 5070, 7. Berdych 4960, 8. Ferrer 4490, 9. Wawrinka 3495, 10. Čilić 3405, 11. Dimitrov 2985, 12. F. Lopez 2380, 13. Simon 2255, 14. Tsonga 2045, 15. Monfils 2020, 16. Bautista 1985 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 33. Troicki 1155, 79. Lajović 646, 104. Krajinović 514, 151. Fucsovics 355, 218. Györe 221, 322. Krstin 141, 327. Milojević 138, 334. Zekić 134, 350. Čaćić 126, 360. M. Janković 124, 379. Bjelica 116, 400. Tepavac 109, 635. Tipsarević 40 pont stb.

Nők: 1. S. Williams 9981, 2. Halep 7755, 3. Sarapova 7520, 4. Kvitova 6060, 5. Wozniacki 4790, 6. Bouchard 4122, 7. Ivanović 4000, 8. Makarova 3465, 9. A. Radwanska 3345, 10. Suarez 3335, 11. Petković 3260, 12. Kerber 3230, 13. Šafarova 2895, 14. Ka. Pliškova 2875, 15. Errani 2720, 16. V. Williams 2591 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 18. Janković 2140, 62. Jovanovski 846, 77. Krunić 720, 86. Babos 663, 201. Jakšić 241, 243. Dolonc 186, 256. Jani 172, 274. Stojanović 150, 293. Jorović 137, 392. Lukić 81, 417. Czink 71, 423. Erić 70, 445. Gálfi 62, 462. Totka 58, 468. Lukács 55, 531. Bukta 42, 555. Argyelán 39, 578. Bondár 36 pont stb.

BARCELONA. – A férfitorna döntőjében: Nisikori–Andujar 6:4, 6:4.

MÜNCHEN. – A férfitorna 1. fordulójában: Estrella–Troicki 7:6, 6:4.

ISZTAMBUL. – A férfitorna selejtezőjének a döntőjében: Kavčič–Fucsovics 6:0, 6:1. Az 1. fordulóban: Bellucci–Juzsnyij 7:6, 6:3, Golubev–Bazilasvili 6:1, 6:3.

PRÁGA. – A női torna 1. fordulójában: Krunić–Lučić 3:6, 7:6, 6:0, Vesznina–Čepelova 6:2, 6:1.

GIFU. – A női ITF-torna selejtezőjének a döntőjében: Jorović–Muramacu 6:1, 6:0.

CHARLOTTESVILLE. – A női ITF-torna selejtezője 1. fordulójában: Lukić–Elie 7:5, 6:1.