2024. április 19., péntek

Nem leszünk klasszikusabb színház

A Liliomról és a Manipulációról, még több előadásról és fesztiválokról beszélgettünk Urbán Andrással
(Molnár Edvárd felvétele)

(Molnár Edvárd felvétele)

A Kosztolányi Dezső Színházban ma, kedden este lesz a Liliom bemutatója, de már készül egy koprodukciós előadás is. Az Újvidéki Színház Urbán András által rendezett produkciójának, a Bánk bánnak két színésze, Krizsán Szilvia és Balázs Áron kapott díjat az idei Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján. Urbán András Rijekán is rendezett, jelenleg pedig Mariborban. Az alábbiakban a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója egyebek között arról szól, hogy mi várható a színházukban:

– A Liliom című előadásunk bemutatója lesz ma, holnap pedig az első ismétlése. Molnár Ferenc színművét Kovács Frigyes rendezte. Egy anekdota létezik erről, miszerint pár éve színészek aláírattak velem egy nyilatkozatot, hogy majd megrendezem a Liliomot a KDSZ-ben. Ez nem történt meg, ugyanakkor Kovács Frigyes készítette egy másik színházban, ahol technikai és egyéb okok miatt nem bírt megvalósulni. Julika szerepét már akkor Béres Márta játszotta volna, és adott volt Mészáros Gábor is a címszerepre. Nem csak ezért hívtam meg Kovács Frigyest. Úgy gondolom, miért ne valósítaná meg a tervét az, aki a Kosztolányi Dezső Színházat alapította, és sokat tett a vajdasági magyar színjátszásért. A Liliom egy hosszú próbafolyamat eredménye, és nem volt könnyű vállalkozás. Hét vendégszínész vesz részt a produkcióban. Kovács Frigyes azt a rendezői nyelvet folytatja, amely jellemző rá. A színészi játékra összpontosít, de a klasszikus színházi formák keretében. Ez nem újdonság színházunkban, hiszen akár évente is készülnek itt klasszikus produkciók. Egy idő után színészeinkből is előjön a vágy, hogy ilyenfajta előadásban szerepeljenek. A Liliom az MNT tájolási programjának is része, az előadás készítésével párhuzamosan pedig januárban elkezdődött a Manipuláció munkacímű nemzetközi produkció próbafolyamata is. Ez a Via Negativa csoportból ismert ljubljanai Bojan Jablanovec rendező munkája és négy fesztivál koprodukciója: a szegedi THEALTER, illetve az azt létrehozó MASZK Egyesület, a TESZT, az újvidéki INFANT valamint a KDSZ Desiré fesztiválja. A színészek is túlnyomórészt ebből az irányból verbuválódtak össze, az újvidékiek pedig másképp képviselik magukat. A KDSZ részéről Mészáros Gábor és Kucsov Borisz vesz részt a produkcióban. A próbák nagy része Szabadkán, a színházunkban zajlott. Az előadás első bemutató májusban lesz Temesváron a TESZT-en, de a többi fesztiválon is játsszák, ősszel pedig a Desirén. Ez már egy teljesen másmilyen jellegű előadás, mint a Liliom, hiszen Bojan Jablanovec az európai független kortárs színtéren van jelen, és olyan irányvonalakat képvisel, amelyek nem az intézményes kőszínházakat jellemzik. Megterhelő időszakon vagyunk tehát túl, mind szervezésileg, mind a színészek részéről, hiszen mindeközben játszunk a színházban, tájolunk vagy más meghívásoknak teszünk eleget. Mészáros Gábor és Kucsov Borisz mindkét előadásban részt vesz, és persze mindkét rendezőnek nagyok az elvárásai – ismertette Urbán András, aki az elmúlt időszakban határainkon túl is rendezett, így adott a kérdés, hogy ezek a produkciók láthatóak lesznek-e a Desiré fesztiválon.

– Rijekán másfél hónappal ezelőtt mutatták be a George Orwell: Állatfarm alapján készült előadást, ez nemsokára Zágrábban lesz látható. Megtiszteltetés volt eleget tenni Oliver Frljić színházigazgató meghívásának. Ez egy nagyszínházi produkció, amely bemutatásához Szabadkán nincsenek meg a technikai körülmények. Nem is szeretném csak azért meghívni, mert én rendeztem. Habár már volt rá példa, úgy érzem, ez nincs egészen rendjén. Közben a Maribori Nemzeti Színházban a Drakulát rendezem, maribori, zágrábi és olasz koprodukcióban, nemzetközi összetételű szereplőcsapattal. A bemutatója május 22-én lesz. Az előadás vajdasági vonatkozása, hogy a dramaturg Gyarmati Kata, a koreográfus pedig Kiss Anikó – számolt be Urbán András, majd fesztiválokról és az új évadról esett szó.

– Jelenleg két fesztiválmeghívásunk van, mindkét esetben új színházi fesztiválokra. A Béres Márta One Girl Showt a belgrádi Štrihen játsszuk, június elején Cetinjében pedig a Rózsákat. A Desiré előkészületei is már zajlanak, egyelőre a pályázásokkal foglalkozunk, de a művészeti programok iránt is nyitott a jelentkezés. A végleges program szeptemberben áll össze. Az elkövetkező évadot Tolnai Szabolcs kezdi majd, az Exodus munkacímet viselő szerzői produkcióval, amely a menekülttémával foglalkozik. A Kosztolányi Dezső Színház programja művészi értelemben nem fog változni. A Liliom ellenére sem lesz klasszikusabb, nyitott és egyenes párbeszédet szeretne folytatni a közönséggel. Továbbra is küzdünk, hogy ne előítéletek alapján szülessenek vélemények a színházunkról, amely elöl jár akár a gondolkodások, etikai vagy esztétikai témakörök megnyitását illetően, de ezt továbbra is a színház nyelvén teszi. A Desirének is ez az előnye: számos témát feszeget, de ezt a színházban, a színpadon teszi. A KDSZ helyzete egyébként nem változott. Várjuk a pályázatokat, a pénzeket, a döntéseket. Az év közepén járunk, fejezzük lassan az évadot, de még nincs teljesen világos pénzügyi vázunk. Reméljük, hogy ez nyárra megoldódik. Sajnos ebben az országban meg kell tanulni úgy működni, hogy az év első felét a teljes bizonytalanság jellemzi, de most már a második fele is ilyen. Megalázó, hogy a szervezői, igazgatói munka arról szól, hogy folyamatosan próbáljuk kipréselni a megítélt pénzeket. Ez sok energiát vesz el. Bizonyos változások is várhatók, például Mezei Kinga Újvidékre távozik, de minden változásnak egy új lendülettel állunk elébe – mondta Urbán András.