Nem tűri a hangos, zajos, főképp pedig a nyilvános bírálatokat Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Ennek ellenére április elejétől három hétig dübörgő hangerővel tiltakozott hazája ellen a System of A Down. Az utóbbi húsz év egyik legjelentősebb amerikai metál-hard rock együttese háromhetes nemzetközi turnéval próbálta felhívni a világ figyelmét az örmény népirtás századik évfordulójára. Látványos produkciókkal igyekezett mozgósítani rajongóit, hogy segítségükkel sikerüljön rávenni a török államfőt és parlamentet a keresztény örmény lakosság ellen – az I. világháborúban, illetve utána – elkövetett genocídium elismerésére.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A zenekar négy tagja a vérfürdő túlélőinek leszármazottja. Dalaik egy része politika- és háborúellenes.
Népszerűségük óriási Örményországban, de Törökországban sem ismeretlenek. Erdoğan birodalmában még nem zenéltek. Az örmény fővárosban, Jerevánban a minap koncerteztek.
Szerettek volna fellépni Törökországban is, de ezt csak kormányengedéllyel tehették volna. Ankara viszont csak akkor egyezett volna bele a vendégszereplésükbe, ha törökországi tartózkodásuk idején szóba sem hozzák a népirtást.
Ezt Törökországban ugyan meg lehet tiltani, de másutt nem. Két hete épp Ferenc pápa emelt szót ez ügyben, a XX. század első népirtásának nevezve az örmények elleni török vérengzést. Ankara már másnap rágalmazásnak és politikai célú történelemhamisításnak minősítette a katolikus egyházfő állásfoglalását. Erdoğan pedig megüzente: „a törököknek tiszta a lelkiismeretük”. A jelenlegi állapotokra is utalva ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy hazájában mintegy százezer örmény él, akik „élvezik az ország adta lehetőségeket”.
A tragédiára hagyományosan április 24-én emlékezik Jereván és az örmény diaszpóra. Száz evvel ezelőtt ugyanis ezen a napon indították útnak Isztambulból az első vonatot az oszmán–török hatalom által ellenségnek bélyegzett örmények első csoportjával, s ekkor végezték ki a népes közösség értelmiségének 250 kiemelkedő tagját.
Az árulással megvádolt, megbízhatatlanná minősített örmények 1915 és 1917 közötti deportálását és legyilkolását az Oszmán Birodalom kormánya rendelte el. A közösség tagjainak üldözését és vagyonuk elkobzását törvénybe is foglalta.
A végnapjait élő birodalomban ekkor 2–2,5 millió örmény élt, többségük Kelet-Anatóliában, de laktak a nyugati vidékeken is. Az ellenük folytatott irtóhadjáratban egész Kis-Ázsiában (a mai Törökország területén) szinte teljesen megsemmisült az örmény nép, több ezer éves kultúrájával együtt.
A vérzivatar első szakaszában – 1915 tavasza és 1916 ősze között – a török állampolgárságú örmény polgári áldozatok száma elérhette az 1,5 milliót. Legalábbis az örmény történészek szerint. A későbbi pogromok, majd az 1918 és 1920 közötti kormányzati intézkedések szintén nagy pusztítást okoztak körükben. A vészterhes időszak befejezésekor a halottak száma (összesen) már legalább kétmillió lehetett.
Tudományos körökben azonban úgy vélik: az 1915-ös és 1916-os atrocitásoknak 600–800 ezren estek áldozatul. A hivatalos török álláspont szerint 300–500 ezer örmény halt meg, de nem a népirtás, hanem a harci cselekmények és az éhínség következtében.
A világháború után nemzetközi bíróságok bizonyítottnak találták, hogy a művelet célja az Oszmán Birodalom örmény lakosságának módszeres kiirtása volt. A kitelepítés ürügyén végrehajtott brutális akciót sokan az első modernkori genocídiumnak tekintik.
A világ azonban több mint hatvan évvel később vett csak hivatalosan tudomást a tragédiáról, amelyet 1983-ban elsőként az Egyházi Világtanács ítélt el. Egy évvel később ugyanezt tette az Egyesült Államok parlamentje, 1985-ben az ENSZ, 1987-ben pedig az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága. Az EP a múlt héten egy határozatban szintén utalt a népirtásra.
Az örmény tömegmészárlás népirtó jellegét eddig mintegy húsz állam ismerte el. Törökország nemcsak az áldozatok számát vitatja, de tagadja a genocídiumot is. Azzal érvel, hogy a háborúban mindkét fél követett el véres túlkapásokat.
Levéltári dokumentumokból ugyanakkor az is kiderül, hogy örmény fegyveresek már a világháború előtti évtizedekben legalább 520 ezer török civillel – főként nőkkel és gyerekekkel – végeztek. Sok történész azonban azt állítja, hogy az örmény bandák több mint egymillió békés törököt gyilkoltak meg.
Egy éve Erdoğan (miniszterelnökként) részvétét fejezte ki az 1915-ben meggyilkolt örmények utódainak. Ez volt az első alkalom, hogy török vezető nyíltan állást foglalt az egykori Oszmán Birodalomban élt örmények ellen elkövetett szörnyűségek és tömeggyilkosságok ügyében. Közleményében Erdoğan elismerte: az örmény népcsoport tagjainak deportálása „embertelen következményekkel járt”. A népirtás kifejezést azonban nem használta. Utalt ugyanakkor arra, hogy az első világégés idején nemcsak az örmények, hanem mindegyik oszmán állampolgár súlyos atrocitásnak volt kitéve.
A tragédia és az Oszmán Birodalomban élt örmények emlékére – most először – állami megemlékezést, valamint gyászmisét tartottak a héten Isztambulban. Előzőleg Ahmet Davutoğlu miniszterelnök részvétét és együttérzését fejezte ki a meggyilkolt örmények leszármazottainak, engesztelő üzenetében azonban ő sem beszélt népirtásról.
Ankara igyekezete ellenére a szomszédos Örményországban nem csillapodtak a törökellenes indulatok. A két ország viszonya fagyos. Igaz, az elmúlt években békülékeny gesztusokat is tettek egymás irányába: 2009-ben megállapodást írtak alá a diplomáciai kapcsolatok rendezéséről és határátkelők megnyitásáról. Az egyezségből azonban semmi sem valósult meg. A megbékélés továbbra is nagyon távolinak tűnik.
