2024. március 29., péntek

Újraválasztották Pásztor Istvánt

Programjában az elnök egy nyitott és önálló szervezetként beszélt a pártról – A hét derekára megalakul az elnökség és a többi testület is
(Ótos András felvételei)

(Ótos András felvételei)

A Vajdasági Magyar Szövetség küldöttei szombaton, a párt magyarcsernyei tisztújító közgyűlésén ismét bizalmat szavaztak Pásztor Istvánnak, a szervezet eddigi elnökének. A VMSZ tanácsa egyedüli jelöltként javasolta Pásztort az elnöki posztra, s a leadott 277 szavazat közül 274 érvényes támogató vokssal választották újra a VMSZ vezetőjévé. A tisztújítón a pártelnöki tisztségre vonatkozó szavazással egyidejűleg megválasztották az új tanács tagjait is az elfogadott alapszabállyal összhangban. Az alapszabály értelmében öt napon belül megtartja majd alakuló ülését a tanács, amely saját tagjai közül kijelöli az elnökséget, megválasztja az alelnököket. Az elnökség megválasztja az intéző bizottság nevű új testületet. A tanács kijelöli a felügyelő és a fegyelmi bizottság tagjait is. Ezzel zárul tulajdonképpen a VMSZ tisztújításának a folyamata.

A magyarcsernyei gyűlésen elhangzott az elmúlt négy évre vonatkozó értékelés is. A Vajdasági Magyar Szövetség sikeres négy év mögött áll, s ez a siker a teljes tagság sikerének nevezhető – állapította meg Pásztor. Hozzátette, hogy a közösségi elfogadottság ennek a sikernek a bizonyítéka, úgy értékelte, hogy a pártnak az elmúlt időszakban sikerült kivívnia a vajdasági magyarság egyértelmű támogatását. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt periódusban nem csupán a magyarok, mások is elismerően beszéltek a szervezet teljesítményéről. Fontos ténykényt kell kezelni, mint mondta, hogy a VMSZ-re megbízható szövetségesként tekintenek partnerei, úgy fogalmazott, hogy a pártnak a jelen pillanatban egyetlen ellensége sincs a szerbiai politikai színtéren, sokakat nevezhet barátjának a párt, még ha olyanok is vannak természetesen, akikkel nem tud mindenben egyetérteni.

 „MINDEN NYOMÁSNAK ELLENÁLLTUNK”

A sikerekről szólva Pásztor kielemezte az elmúlt négy év választási eredményeit, melyeket minden szinten jónak ítélt meg, hiszen a párt gyarapítani tudta a képviselői számát, köztársasági szinten is részese lett államtitkári feladatokat vállalva a döntéshozásnak. A magyar–szerb megbékélést civilizációs léptékkel mérve is kiemelkedő eredménynek nevezte, mert, mint mondta, annak köszönhetően lemostuk magunkról a kollektív bűnösség gyalázatát.

Beszámolója szerint a párt politizálását végig az jellemezte, hogy ellen tudott állni folyamatosan a nyomásnak, még olyankor is, amikor azt senki sem tartotta elképzelhetőnek. A pártot ugyanakkor a folyamatos megújulás jellemezte, fogalmazott, ami a szívós, rendszeres, a minden kérdést körüljáró és stratégiai célokat figyelembe vevő munkában volt tetten érhető. Pásztor azt mondta, hogy a párt működésében nem voltak tabuk, a rendszeresen megtartott kibővített elnökségi üléseken ugyanis minden felmerülő témát meg lehetett vitatni.

A pártelnök elégedettséggel szólt arról, hogy mintegy kétezer rendezvényt tud a szervezet maga mögött az elmúlt négy évben, ami az emberekkel történő kapcsolattartást szolgálta. Kiemelte, hogy a hazai politikai színtéren kizárólag a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség tudta e periódusban megőrizni képviselőcsoportjának integritását és számbeli teljességét. Megállapította, hogy a talpon maradás nem sikerült volna a magyar kormány hathatós támogatása, kiállása nélkül. Egy példát említett: ennek a segítségnek köszönhetően a szóban forgó négy évben négymillió eurót tudtak mozgósítani fontos vajdasági magyar vonatkozású projektumok megvalósítása céljára. Ezzel egyidejűleg, tette hozzá, a hazai nagyberuházási ügyekben történő szerepvállalás révén hétmilliárd dinár összértékben indultak el projektumok, hatmilliárdot ebből már sikeresen le is hívtak.

 AZ ÖNÁLLÓ POLITIZÁS LESZ AZ IRÁNYADÓ

A pártnak jelenleg 11 027 tagja van – ismertette Pásztor, majd közölte, hogy az elmúlt nyolc év során megduplázódott a tagság létszáma. Ennek a tagságnak 87 százaléka aktívnak számít, ami viszont az elnök szerint nem azt jelenti, hogy a 13 százalékos nyugdíjas párttagság nem ugyanolyan fontos a VMSZ számára. A pártnak 632 mérnöki, orvosi, közgazdász képesítéssel rendelkező tagja, 300 bölcsészi vagy tanítói képesítés birtokában lévő tagja, 104 tudományos fokozattal rendelkező tagja van. Visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a VMSZ-ben nincsenek értelmiségiek.

Pásztor István programjában kifejtette, hogy egy nyitott pártként képzeli el a VMSZ-t, mely nem zár ki a párbeszédből senkit. Az alapállása a pártnak az lesz, hogy továbbra is a vajdasági magyar érdekeket képviselje regionális pártként, ezek az érdekek azonban sok esetben egybeesnek a velünk együtt élők érdekeivel, mondta. Az önálló politizálást tekinti továbbra is irányadónak: önállóan kell a pártnak szavatolnia a közösség támogatását. Mint mondta, az alapállás részét képezi az is, hogy a nemzetpolitika aktív részesévé váljon a szervezet. Pásztor közölte: nem hihetjük el, hogy más végzi el helyettünk majd a munkát, nekünk kell itthon megfogalmaznunk a céljainkat és partnereket keresnünk azok megvalósításához. A Magyar Nemzeti Tanács kapcsán fontosnak nevezte, hogy mielőbb felálljanak és dolgozni kezdjenek a szakértői testületek, hogy fejeződjék be a munka finomhangolása és ne önmagukkal foglalkozzanak a testületek tagjai. Előrevetítette egy Vajdasági Magyar Fejlesztési Központnak a megalapítását, mely minden eddiginél nagyobb pénzeszközök birtokában segítené a magyar közösség tagjainak egzisztenciális felkapaszkodását.

 SZÜKSÉG VAN POLITIKAI ÉRDEKKÉPVISELETRE

Az elnöki beszámoló utáni, valamint a program bemutatását követő felszólalások során Deli Andor európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a magyar kormány által is támogatott híd-szerep, amelyet az Európai Parlamentben képvisel, egyre nagyobb rokonszervnek örvend a szerbiai kormányzati és más körökben is, ami jótékony hatással van a VMSZ itthoni fajsúlyára. Dudás Károly szerint nincs válság a Vajdasági Magyar Szövetségben, a problémákat pedig párbeszéd útján oldják meg. Mint mondta, a kétkedők, a gáncsoskodók találnak rengeteg hibát a VMSZ munkájában. Fremond Árpád véleménye szerint a VMSZ a továbbiakban folyamatos támadásokra számíthat és az eddiginél nehezebb időszak vár rá, ami szükségszerűvé teszi a nagyobb összetartást.

Józsa László nagyon fontosnak tartotta, hogy a VMSZ elnökségének a nyilatkozata olyan hangsúlyokat fogalmaz meg, amelyek egy új társadalmi konszenzus kialakítását is megcélozzák többek között és ez megerősítést nyert az elnöki programbeszédben is. Pásztor Bálint kihangsúlyozta, hogy a politikában az eredményesség a cél, és a VMSZ fönnállásának a legsikeresebb éve a tavalyi év volt. Szerinte a pártnak szüksége van a vajdasági magyar közösségre, de a vajdasági magyar közösségnek is szüksége van egy erős, magyar érdekeket érvényesíteni tudó és képes VMSZ-re. Pál Károly a közösségi érdek és az egyéni érdek közötti arány pontos meghatározásának fontosságát hangsúlyozta. Szerinte siránkozhatunk azon, hogy mi nem működik, mit kéne másképp tenni, de annál sokkal fontosabb az, hogy tegyünk is valamit, hogy a célok megvalósuljanak.

Egeresi Sándor a két éve zajló tömeges elvándorlás megállításának lehetőségeiről beszélt, emlékeztetve, hogy a vajdasági magyarság lélekszáma 1961 és 2012 között megfeleződött. Olyan közhangulat alakult ki, hogy itthon semmi sem jó, mondta. Kiemelte, hogy a rossz gazdasági helyzetért nem az itteni magyarság, se nem a VMSZ felelős, hanem csak szenvedő alanyai a helyzetnek. Szerinte a pártnak sürgősen és érdemben kell tenni azért, hogy boldogulási perspektívát mutasson fel az itteni magyarságnak.

Varga László az előcsatlakozásról beszélve rendkívül fontosnak mondta, hogy tárgyalási föltételként és részeként meg fog jelenni a kisebbségi akcióterv, melyben szerepelni fognak mindazok a kérdések, amelyek számunkra fontosak.

Nyitókép: (Ótos András felvételei)