Különös és jellegzetes az a konkrét forma, amiben mintegy megtestesült a budapesti Nemzeti Színház jelenlegi színházi találkozóján (MITEM) kirobbant botrányban az egyébként nem új keletű ellentét a nemzeti és a globalizációs álláspont között. Kérdezhetné talán valaki, hogy miféle apropóból érdemes foglalkozni ezzel a szűkebb hazánktól meglehetős távolsággal, és a távolságon belül még egy határral is elválasztott üggyel, azonban apropó van bőven, melyek közül szabadjon itt legalább kettőt megemlíteni.
– Először is a globalizáció megvalósulási módja meghatározóan hat mindenféle nemzeti létre, de ezen belül is legérzékenyebben érinti a nemzetiségi létet. Ezért aztán nagyon is érdemes odafigyelnünk minden olyan jelenségre, amelyik mintaértékű üzenetet hordoz a várhatóan nem igazán finomkodó globalizációs folyamat módszereiről.
– Másodszor pedig nagyon érdekes számunkra Vidnyánszky Attila személye, aki mintegy sorstársunk, hiszen Kárpátukrajnából került a Nemzeti Színház élére, s a mienkhez hasonló szocializációs környezetből kinőve, ugyancsak hasonló reflexekkel reagálja le kiélezetté vált helyzetét, mint ami a mi nyelvünk hegyére is kívánkozik.
Az eset rövid foglalata a következő:
A tavalyi évadban kisebb pengeváltásra már vállalkozó Burgtheater társulata akkor távolmaradásával tüntetett a magyar kulturális életben bekövetkezett változások ellen, most a meghívást elfogadta, de az alkalmat politikai nyilatkozat felolvasására használta ki. Csehov Sirály című darabjának előadásának végén, a tapsrendben Martin Reinke színész angol és német nyelven a következő szöveget olvasta fel: „Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!”
A látszólag udvarias stílus több szempontból is problémás.
– Bújtatottan Vidnyánszky Attilát támadja, aki a Nemzeti Színház vezetésére a magyar kormánytól kapott megbízást, s elődjét, Alföldi Róbertet váltva, a liberális elvek mentén felsorakozó nyugat-európai kultúrpolitikában az antidemokratikusnak tartott magyar kormányt testesíti meg.
– Ezen felül azonban jogot formál egy ország politikai berendezkedésének minősítésére, méghozzá az adott ország lakosságának többségi véleményével szemben. Ebben a szerepkörben úgymond ő az, aki tudja, hogy mi az a demokrácia. Szegény magyarok meg jól maguk alá piszkítottak, mert demokratikus úton megválasztottak egy olyan kormányt, amelyik aztán tudatos módszerességgel megfosztja őket a nehezen kivívott demokráciájuktól. Mindez azért nagyon súlyos, mert a demokrácia alapgondolata mégiscsak a többségi akarat érvényesítése. És amennyiben létezik olyan elv, amelyik a többségi akarattal szembeni állásfoglalásának törekszik érvényt szerezni, akkor ez az elv vajon milyen alapon tekinti magát demokratikusnak? Talán létezik olyan európai demokratikus eszmény, amelyik bármiféle többségi akarattal szemben is „igaziként” definiálhatja magát, s nemcsak kioktathatja valamely ország többségben lévő választóit, hanem akár valamilyen módon szankcionálhatja is, ha az adott ország eltér az „igazi” elvektől? Nem éppen a demokrácia teljes hiányáról árulkodik-e, ha ilyesmi egyáltalán előfordulhat?
Vegyük észre, hogy egy ilyen motívum mögött miféle élességgel jelenik meg egy csoport, adott esetben éppen egy kisebbség kizárólagosságra törekvése, s a kizárólagosságra törekvésben némi diplomáciai érzékkel elbújtatott rendkívüli agresszivitása. S bizony, ha a Burgtheater társulatának szemléletébe mindez belefér, ezúton fejezzük ki aggodalmunkat a Burgtheaterért, Ausztriáért és az európai demokráciáért. Vidnyánszky Attilának pedig jó egészséget kívánunk ahhoz a részéről nyilvánvalóan nem keresett „szerephez”, amit ebben a harcban fel kellett vállalnia. Személyének, elkötelezettségének átláthatósága bárki számára adott művészi munkásságában. Helytállásában nem kételkedünk.
