Egy kudarc története – így kezdte Che Guevara argentin–kubai gerillavezér a Kongói Demokratikus Köztársaságban szerzett tapasztalatairól szóló naplóját. Az ötven évvel ezelőtti expedícióval a gerillavezér a kommunista forradalmat próbálta exportálni az afrikai országba – sikertelenül.
Che Guevara és egy tucatnyi fekete bőrű társa 1965. április 24-én szállt partra a jelenleg Kongói Demokratikus Köztársaságként ismert afrikai ország keleti részén. Az aprócska forradalmi alakulat a tanzániai Kigoma kikötőjéből indulva átkelt a Tanganyika-tavon, majd Kibambánál kikötött. A térséget akkoriban a Simba-felkelők (simba szuahéliül oroszlánt jelent) tartották ellenőrzésük alatt, vezetőjük Joseph Kabila jelenlegi kongói államfő apja, Laurent-Désiré Kabila volt.
A Fidel Castro akkori kubai elnök által a korábbi belga gyarmatra küldött, argentin orvosból forradalmárrá avanzsált Che Guevara nagyratörő álmokat dédelgetett: a közép-afrikai hatalmas országot a „jenki imperializmus” és a „neokolonializmus” elleni küzdelem védőbástyájává akarta tenni. Ehhez képest a kongói állam az akkoriban már öt éve zajló polgárháború borzalmain kívül nem ismert mást. Az 1960. június 30-án kivívott függetlenség katasztrófába fordult: a hadsereg néhány órán belül fellázadt, az ország első számú bányaipari térsége, a Spanyolország méretű Katanga tartomány bejelentette elszakadását, és Belgium katonákkal avatkozott be.
Patrice Lumumba, az akkori kongói kormányfő Washington segítségét kérte, diplomáciai ügyetlenkedés miatt azonban elúszott a támogatás, emiatt Lumumba a Szovjetunióhoz fordult. Washington számára viszont Kongó túlságosan is fontos volt ahhoz, hogy a szovjet érdekszférába kerüljön, mivel csak itt tudták kitermelni a hadiiparhoz szükséges kobaltot, hovatovább itt bányászták ki a Hirosimára ledobott atombomba előállításához felhasznált urániumot is. Így Washington mozgásba lendült, hogy hatalomra segítse a Joseph-Désiré Mobutu tábornok vezette Amerika-barát erőket. 1961 januárjában meggyilkolták Lumumbát. Máig vitatják, hogy halálában Washington milyen és mekkora szerepet játszott.
Mire Che Guevara és kubai bajtársai megérkeztek Kibambába, a térség már újra Kongóhoz tartozott. Javában zajlott a Lumumba követőiből és maoista hívekből álló felkelés. Bár átmenetileg sikerült az ország területének egyharmadát ellenőrizniük, 1965 áprilisában már csak a keleti és középső részén uraltak két zsebkendőnyi területet. Che hamar kiábrándult ezekből a kalandból: a felkelők forradalmi buzgósága nem izzott kellő hőfokon; a dialektikus materializmus helyett inkább varázslatokkal próbálták elérni, hogy a harcban sebezhetetlenek legyenek. A táborokat nők és gyerekek népesítették be, a férfiak főleg ittak és táncoltak, az őserdő a lemezjátszókról eregetett zenétől visszhangzott.
„Ami itt folyik, az maga a szervezett káosz” – írta naplójában Che. „Igazából nem a fegyverek hiányoznak... valójában sok fegyveres van, katonák viszont nincsenek.” – panaszolta Castrónak írt 1965. októberi levelében, amikorra a kubai harcosokkal megerősített felkelők állásait sorra semmisítette meg a hadsereg és a nyugati zsoldos pilóták légicsapásai. Che és a kubaiak november 21-én hagyták el az országot; három napra rá Mobutu átvette a hatalmat.
Hogy mi lett a Simba-felkelés vezetőjével, Kabilával? Kivárta, hogy eljöjjön az ő ideje: Ruanda támogatásával 1997 májusában elűzte Mobutut Kinshasából, és ő „ült a trónra”.
