2024. március 28., csütörtök

Tisztújító közgyűlés a VMSZ-ben

Előbb munkatestületeket és elnököt, majd a következő napokban alelnököket és bizottsági tagokat választ meg a párt

A Vajdasági Magyar Szövetség, mint ismeretes, ma, szombaton Magyarcsernyén tart tisztújító közgyűlést. Varga László, a párt elnökségi tagja lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az ülés megnyitását követően elsőként a közgyűlést lebonyolító munkatestületeket választják meg, köztük a munkaelnökséget is, mely levezeti magát az ülést.

– A következő napirendi pontban az előző közgyűlés óta eltelt időszakot fogjuk értékelni. Egy beszámolót követően vitát nyitunk erről a kérdésről, majd szavazunk és lezárjuk e napirendi pontot. A következő lépésben előterjesztésre kerül a VMSZ új alapszabálya, melynek elfogadását követően az abból eredő új ügyrendet is meg kell szavazni. Magára a tisztújításra csak ezután kerülhet sor – magyarázta Varga.

A tisztújításban már csak az új ügyrend által meghatározott testület, azaz a tanács vesz részt. A tanácsot illető jelölések még a régi szabályzat szerint befejeződtek a korábbiakban, 114 jelölt közül választják meg Magyarcsernyén az ötventagú új tanácsot, melynek a VMSZ elnöke lesz az 51. tagja.

– Az elnök megválasztása jelenti a soron következő napirendi pontot, akinek a jelölésére 25 tanácstag tesz javaslatot. Amennyiben egy elnökjelölt lesz, akkor igennel, nemmel vagy tartózkodó vokssal lehet majd véleményt nyilvánítaniuk a küldötteknek. Küldöttből legfeljebb 295 lehet, ugyanis a régi szabályzat alapján 250 küldöttből és a jelenlegi 45 tanácstagból áll össze a közgyűlés egésze. A szavazást egy szünet követi, összeszámolják a szavazatokat.

Az elnökválasztást követően még egy napirendi pontra kell számítani: meghatározzák a jövővel kapcsolatos feladatokat, ismertette Varga. Ezzel voltaképpen lezárul a közgyűlés, de a tisztújítás még nem.

– Öt napon belül megtartja alakuló ülését a tanács, mely saját tagjai közül kijelöli az elnökséget, megválasztja az alelnököket. Az elnökség megválasztja az intéző bizottság nevű új testületet. A tanács kijelöli a felügyelő és a fegyelmi bizottság tagjait is. Ezzel zárul tulajdonképpen a VMSZ tisztújításának a folyamata – közölte a párt elnökségi tagja.

A VMSZ tisztújító közgyűlése előtt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége levelet intézett Pásztor Istvánhoz, a VMSZ elnökéhez, melyben párbeszéd kialakítására szólítja fel a nemzeti kisebbségi akcióterv kidolgozása kapcsán. Mint azt a levélben megjegyzik, a tervre vonatkozó európai uniós meghagyásról a vajdasági magyarságon belül mindeddig elmaradt a nyilvános vita, pedig egy fontos és a közösségünk életét hosszútávon is meghatározó összenemzeti kérdésről van szó. Arra tettek javaslatot, hogy a VMSZ akár már a közgyűlésén foglaljon állást a VMDK javaslatával kapcsolatban.

A VMSZ tisztújító közgyűlését a párton belüli viták előzték meg, melynek következményeképp távozott a Magyar Nemzeti Tanácsban betöltött tisztségéből Lovas Ildikó, a párt elnökségi tagja. Távozását hivatalosan nem indokolta meg, a tanács ülésén Hajnal Jenő, az MNT vezetője konstatálta Lovas visszavonhatatlan lemondását és mondott köszönetet sokéves elkötelezett munkájáért. A VMSZ múlt pénteki kibővített elnökségi ülését követően a párt egy közleményben utalt arra, hogy a közösség érdekeinek szem előtt tartása és a belső viták elkerülése érdekében esetleges személyi konzekvenciákkal is számolni lehet.