2024. március 29., péntek

Papp György nyomdokaiban

A Híd márciusi, néprajzi számának bemutatója volt Magyarkanizsán
Beszédes Valéria, Faragó Kornélia, Szőke Anna és Kónya Sándor

Beszédes Valéria, Faragó Kornélia, Szőke Anna és Kónya Sándor

A Kiss Lajos Néprajzi Társaság kedden délután a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban mutatta be a Híd irodalmi folyóirat márciusi számát, melyben a néprajzi társaság tavaly ősszel megtartott Papp György Emlékkonferenciájának anyagát gyűjtötték egybe. Az egybegyűlteket Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke köszöntötte, a szerzők közül pedig jelen volt Beszédes Valéria, Nagy Abonyi Ágnes, Tóth Glemba Klára és a Híd főszerkesztője, Faragó Kornélia is, aki maga is szorgalmazta a konferenciát megörökítő szám létrejöttét. Felszólásában kiemelte, hogy nemcsak Papp György emléke miatt tartotta ezt fontosnak, hanem a tudományos munkák egyben hiánypótlóak is, ami a szociográfiai kutatások elindulását illeti.

– Erről még talán nem esett szó, de mindenképp fontosnak tartom, hogy ilyen módon még nem került összegzésre a vajdasági magyar szociográfiai indíttatások egy szegmentumának a hagyománya. Jelen voltam abban a Kanizsai Írótáborban, amikor arról volt szó, hogy fel kellene újítani a Szociográfiai Műhely munkáját, és már akkor jeleztem, hogy azt sem tudjuk, mi történt, mert nincs egy írásbeli összefoglaló sem arról, hogy Papp György vezetésével mi minden zajlott le, kik voltak itt. Ezért is örülök, hogy sikerült létrehoznunk ezt a számot, köszönöm a társaság tagjainak, hogy végleges formába öntötték munkájukat, csak azt sajnálom végtelenül, hogy hiányzik az előadások közül – mondta Faragó Kornélia, aki azt is hozzátette, hogy a folyóirat szerkesztőjeként nem először szorgalmazza néprajzi szám megjelentetését. A márciusi számba a Papp György Emlékkonferencia anyagából Szőke Anna bevezetőjével együtt tizenegy szöveg került a folyóirat márciusi számába.

A bemutató során a jelen levő szerzők a folyóiratban megjelent kutatásukat mutatták be röviden, közülük talán egyedül Beszédes Valéria képezett kivételt, aki Papp György az egykori Potisje (ma Potisje–Tondach) cserépgyárról szóló monográfiájának a fontosságát hangsúlyozta. A művet Papp György szerkesztette még a gyár fennállásának 100. évfordulójára, ami óta már több mint egy évtized is eltelt, ám a könyv azóta sem került nyomtatásba. Beszédes elmondta, a munka önmagában nemcsak a város és az itt élők szempontjából jelentős, hanem szakmailag is érdekes mű, különösen a Papp György által írt rész, mely a tanár úr gondolkodásáról, szakmai hozzáállásáról is sokat elárul. Így a gyár tulajdonában lévő kézirat publikálásának lehetősége is mint megoldandó probléma merült fel a bemutató során. Az est során Kónya Sándor is közreműködött, vajdasági szerzők megzenésített verseivel tette hangulatossá az estet a Koncz István-teremben.