2024. március 28., csütörtök

Megszentelik a vetést

Nagyfényen veszi kezdetét az idei évi Dužijanca aratóünnepség

A hétvégén kerül sor az idei Dužijanca aratóünnepség első rendezvényére, a fiatal búza, vagyis a vetés megszentelésére, melyre szombaton délután kerül sor Nagyfényen. A ceremóniát 17 órakor ünnepi szentmise előzi meg a Szent Márk-templomban, mondta el msgr. Andrija Anušić, a Dužijanca Bunyevác Horvátok Egyesületének elnöke.

– A Dužijanca az aratás befejezéséért való hálaadás Istennek és köszönet az embernek, azonban az esemény minden állomását végigkíséri az imádság és a lelki dimenziók, kezdve a fiatal búza megszentelésétől egészen az új kenyér átadásáig. Nagy öröm számunkra, hogy az aratóünnepséget a város is a kiemelt jelentőségű kulturális rendezvényei között tartja számon és anyagilag is támogatja annak megtartását, s ennek kapcsán már sor is került egy megbeszélésre az egyesületünk és a polgármester között – tudtuk meg az elnöktől, aki azt is elárulta, hogy az idén msgr. Ivan Devčićet, a fiumei érseket látják vendégül.

Marinko Piuković, az egyesület igazgatója az idei évi programmal kapcsolatban rámutatott, ahogy megszokhattuk, a kiemelt események mellett kisebb, ám nem kevésbé fontos rendezvényekre is sor kerül. Így több környező faluban is megtartják a Dužijancát, sor kerül a gyerekek Dužijancájára is, Nagyfényen lesz tűzugrás, folklórestet tarnak majd, és az aratóünnepséghez kötődő, a két világháború közötti időből fennmaradó dokumentumokat is ismét bemutatják majd egy kiállítás keretében valamikor július közepén, mely a városi Ajándékboltban kap helyet, illetve ehhez kapcsolódóan egy fórumot is szerveznek.

– Az első esemény a vetés megszentelése, melyre Stipan és Blaženka Šarčević tanyáján kerül sor, egyben ők lesznek az idei aratóverseny házigazdái is, amit július 11-én tartunk meg, s horvátországi, magyarországi, boszniai csapatokra is számítunk. Az aratóversenyt a polgármester nyitja majd meg. A Dužijanca központi ünnepségére augusztus 9-én kerül sor, mely a hagyományokhoz híven a Szent Rókus templomban az aratópár megáldásával veszi kezdetét, akik az idén Nikola Bašić és Martina Ivković, majd ünnepi szentmisével folytatódik a Szent Teréz Székesegyházban. Ezután következik az ünnepi felvonulás, s a főtéren átadják a kenyeret a polgármesternek. A nap az aratólány kólójával fejeződik be az esti órákban – ismertette a program főbb állomásait az igazgató.

Lazo Vojnić Hajduk, az egyesület alelnöke még hozzátette, hogy szeretnék, ha a Dužijanca egyes elemei a turisztikai kínálatba is bekerülnének. Az egyik ilyen esemény maga az aratóverseny lehetne, mely a hozzánk látogatóknak különleges élmény lehet. Ehhez azonban ki kellene jelölni egy helyet, ahol minden évben sor kerülne a versenyre, s ahol ki lehetne építeni a megfelelő infrastruktúrát is, év közben pedig működhetne ott egy etnotanya, ahol nemcsak a földműveléshez, aratáshoz és a tanyasi élethez kapcsolódó tárgyakat lehetne bemutatni, hanem jószágokat is lehetne ott tartani és egy kis területen akár olyan búzaféléket is lehetne termeszteni, melyek már rég eltűntek.