2024. március 29., péntek
Jemeni belháború

Szaúd-Arábia ismét támadta a húszik állásait

Szaúdi harci gépek szerdán is bombázták a húszi lázadók állásait, dacára annak, hogy a Rijád vezette arab koalíció előző nap bejelentette, befejezi a légi támadásokat. A dél-jemeni Taizz városában légicsapásokat mértek egy katonai támaszpontra, amelyet a síita húszik előzőleg a hadseregtől szereztek meg. A húszik nehézfegyvereket és harckocsi-elhárító rakétákat vetettek be a bázis elfoglalása érdekében. A harcokban több tucatnyian meghaltak, illetve megsebesültek.

Szaúd-Arábia előző nap jelentette be, hogy éjfélkor befejezi a lázadók ellen csaknem négy héttel ezelőtt indított, Határozottság Vihara fedőnevű hadműveletet, amelyet szerdától a Remény Helyreállítása fedőnevű művelet vált fel. Mint közölték, utóbbi „a terrorelhárításra, segélyezésre, a biztonság megteremtésére és a politikai helyzet megoldására” összpontosít. A koalíció szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy lehetnek katonai bevetések, ha azokat a parancsnokok szükségesnek tartják.

A Rijádba menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnök az al-Arabíja hírtelevízióban kedden este sugárzott beszédében megköszönte a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció támogatását, és győzelmet jósolt a húszi felkelők felett. A húszik az ellenőrzésük alatt lévő al-Masszíra tévécsatornán keresztül eközben arra szólították fel híveiket, hogy vonuljanak Szanaa utcáira, egyrészt a légicsapások végét jelezve, másrészt a szaúdi „agresszió” elleni tiltakozásul.

Közben folytatódtak az összecsapások a húszik és a Hádihoz hű erők között Dél-Jemen több más városában, így Taizz mellett Ádenben, ed-Dzáliban és Hútában is. A dél-jemeni milíciák bejelentették, hogy addig folytatják harcukat a húszik ellen, amíg ki nem űzik őket a térségből.

A húszik eközben szabadon engedték Szanaában az ország védelmi miniszterét, akit csaknem egy hónapon át tartottak fogva. Mahmúd asz-Szubeihi tábornokot azután engedték el, hogy Szaúd-Arábia bejelentette a légicsapások befejezését.

Irán felszólította a jemeni konfliktus résztvevőit, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, mivel a szaúdi légicsapások befejezésével adott a lehetőség a hosszú távú békére. „A történelem megmutatta, hogy a katonai intervenció nem megfelelő válasz az ilyen válságokra, csak még inkább kiélezi a helyzetet” – hangsúlyozta Haszan Róháni iráni államfő egy jakartai konferencián.

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter Twitter-oldalán azt írta, hogy Jemenben a mostani pozitív fejleményeket azonnali humanitárius segítségnyújtásnak, a jemeniek közötti párbeszédnek és széles körű támogatást élvező kormánynak kell követnie, mindebben pedig Irán kész segíteni. Az iráni külügyi szóvivő szerdán hangsúlyozta, hogy Teherán már kezdettől fogva a légicsapások leállításáért küzdött a diplomácia eszközeivel. Több arab ország és a Nyugat szerint a húszikat Irán nemcsak politikailag, hanem katonailag is támogatja, ezt azonban Teherán tagadja.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a jemeni konfliktusban a légicsapások március 26-ai kezdete óta 944-en vesztették életüket, és 3500-an sebesültek meg. A konfliktus miatt mintegy 150 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.