2024. március 29., péntek
Bahrein:

A nép dühbe gurult

A versenyautók robaja csak rövid időre harsogta túl az elégedetlen tömegek tiltakozásának hangját Bahreinban. A Forma–1 futamának vasárnapi befejezése óta ugyanis ismét felerősödött az üldözött ellenzék hangja. A hétköznapok visszazökkentek a versenygépek előtti időkben kialakult állapotokba.

Ezek egyik jellemzője az uralkodóház, illetve a rezsim ellen folyamatosan szerveződő tüntetések sorozata. A Forma–1-es Bahreini Nagydíjra érkezőket is kis híján dühös tiltakozók fogadták, de két nappal a verseny előtt a rendőrség feloszlatta a politikai változásokat és ellenzéki aktivisták szabadon engedését követelő tömeget.

A többségében síiták lakta parányi monarchiában már az arab tavasznak nevezett közel-keleti diktátorbuktató mozgalom kibontakozásának kezdetén, 2011 februárjában megkezdődtek a rendszerellenes tiltakozások. A tömegek a Perzsa(Arab)-öbölben található szigetországban immár több mint kétszáz éve hatalmon lévő – de az iszlám szunnita ágát követő, s ezért a síitákat halálos ellenségként kezelő – dinasztia jogköreinek megnyirbálását, a többségi lakosságot érintő hátrányos megkülönböztetések felszámolását és tényleges alkotmányos monarchia megteremtését követelték. A hatalom a szomszédos és ugyancsak szunnita monarchia Szaúd-Arábia segítségével – egy hónappal később – leverte a királyi udvarban lázadásnak minősített tüntetéseket. Hamad ibn Ísza al-Khalifa király ezáltal megőrizhette hatalmát, de trónja azóta sincs biztonságban, hiszen a lázongás nem fejeződött be.

Bahreinban tavaly kiterjedt hajszát indítottak a síita ellenzék legnagyobb pártja, a Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetsége (al-Vefak) ellen; több tagját bebörtönözték, illetve folyamatosan zaklatják. A pártot a 2014 novemberében tartott parlamenti és helyhatósági választás előtt egy hónappal betiltották. Ennek ellenére illegalitásban tovább működik.

A kormány nemcsak az al-Vefak elleni akciójával hívta ki maga ellen a nép haragját, hanem azzal is, hogy a síita választókat még a szavazóurnák közelébe sem engedte. Azzal pedig csak olajat öntött a tűzre, hogy a rendőrség tavaly decemberben őrizetbe vette Ali Szalman sejket, az al-Vefak elnökét, aki azóta is börtönben van.

A politikus azért került rács mögé, mert megmozdulásokat szervezett a kormány ellen, továbbá (követőivel) halálra ítélt ellenzékiek szabadon bocsátásáért és Bahrein demokratizálásáért tüntetett. Januárban megkezdődött bírósági tárgyalása is.

Azzal vádolják, hogy rendszerellenes összeesküvésre és a monarchia erőszakos megdöntésére uszított. A vád súlyossága miatt a bíróság már többször elutasította szabadlábra helyezését, ezt hívei továbbra is állhatatosan követelik a tüntetéseken.

A szunnita vezetés ellen évek óta ismétlődő demonstrációkon több ezer embert tartóztattak le. Ellenzéki források szerint a lázongásokban legalább százan vesztették már életüket.