2024. április 25., csütörtök

Kertész (én már nem) leszek

Termeszt-e konyhakerti növényeket?

Őszintén szólva meglepett, hogy a kollégáim éppen engem bíztak meg a heti körkérdéshez fűződő kommentár megírásával. Egyszerűen azért, mert városi lány lévén annyi kapcsolatom van a konyhakerti növényekkel, hogy megveszem azokat a piacon. Megvan, melyik árustól vásárolom a sárga- és fehérrépát, melyiktől a krumplit, a zöldsalátát, a káposztát, a karfiolt. Születésem óta lakásban élek, a teraszon lévő pici vályúban csak néhány piros tulipán virít. A virághagymákon kívül még az általános iskolában, biológiaórán ültettem babot, és néhány évvel ezelőtt megpróbálkoztam a Luca-búzával, de eme próbálkozásom is csúfos véget ért, így megállapítottam, hogy a kertészkedést illetően antitalentum vagyok, és feladtam abbéli reményeimet, hogy nyugdíjas koromban kertes házban fogok élni.

Természetesen, annak ellenére, hogy nincsenek kertészkedési ambícióim, meg tudom különböztetni a zöldségféléket, és persze láttam már közvetlen közelből kertet. Ugyanis gyerekkoromban gyakran ellátogattunk vidéken élő nagyszüleimhez, és a nyarakat is ott töltöttem, így nagyanyám mindig engem küldött a kertbe paradicsomért, amikor a pirított hagymával bőségesen megszórt babfőzelék mellé paradicsomsalátát készítettünk, vagy kaporért, hiszen csak és kizárólag kaporszósszal fogyasztottuk (és fogyasztjuk a mai napig) a ropogósra sült újkrumplit. Mivel év közben csak egy-egy hétvégére utaztunk hozzájuk, kimaradtam a kert felásási és kapálási műveleteiből, ugyanúgy a vetésből és palántázásból is. Én csak a végterméket láttam és ettem meg jó étvággyal.

Aztán néhány évvel ezelőtt egy lépéssel közelebb kerültem a konyhakerthez. Történt, hogy édesapám Péterváradon élő unokabátyja idős korára való tekintettel már nem tudta megművelni a kertjét, utóda nem lévén, megkérdezte édesapámtól, lenne-e kedve egy kicsit kertészkedni. Apám épp akkortájt ment nyugdíjba, így kapóra jött, hogy az addig rendkívül aktív életmódot folytató férfiember nem fog otthon ülni tétlenül, és nem fenyeget annak a veszélye, hogy feleslegesnek érzi magát. Szinte egész nap a kertben munkálkodott, és amikor egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy hiányzik-e neki a nyüzsgés – 40 évig középiskolában dolgozott gyerekek között –, azt mondta, hogy még véletlenül sem, a kert csendjében, a friss levegőn végre megpihenhet.

A szorgos munkának meglett az eredménye: májustól, amikor megkezdődik az idény, csak úgy sorjáznak a friss kerti zöldek. A kapor, majd azt követi a zöldborsó, a tök, a zöldbab, a paradicsom és némi erőspaprika. Szépen kiporciózva bekerülnek a mélyhűtőbe, így egész évben van valódi bio zöldségünk. Ezenkívül a kertben van málna- és ribizlibokor, valamint két meggyfa és egy-egy dió- és mogyorófa is, úgyhogy ezek terméseiből is jut bőven a mélyhűtőbe.

Amióta az apám megtermelte konyhakerti növényeket – és gyümölcsöket – fogyasztjuk, jóval kisebb mértékben viszünk be a szervezetünkbe káros anyagokat. A paradicsomot szeletelve, de lé formájában is lefagyasztjuk, így amikor paradicsomlevest vagy paradicsomos tökfőzeléket készítünk, csak felforraljuk, és onnantól ugyanúgy használhatjuk, mint az üvegekben eltett, tartósítószerrel „fűszerezett” levet. A zöldborsóból és a zöldbabból a szokásos levesen és főzeléken kívül pörköltet is főzünk, a spárgatököt pedig legalább tízféle módon készítjük el.

Ami nem terem meg a kertben, azt a limáni piacon vásároljuk meg, olyan termelőktől, akik hasonló környezetbarát módon termesztik a konyhakerti növényeket.