2024. április 20., szombat

Egy megvalósulni látszó gyermekkori álom

Lábadi Henrik és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola csapata okospohárral vesz részt a Microsoft Imagine Cup 2015 belgrádi döntőjén

A Microsoft 2001-ben hozta létre a Microsoft Student Partner (MSP) programját, amelynek célja, hogy az abban részt vevő hallgatók Microsoft hivatalos technológiai nagyköveteként saját oktatási intézményükben bemutassák diáktársaiknak a Microsoft kínálatában lévő megoldásokat és aktuális szakmai anyagokat. A 101 országban 2880 tagot számláló program egyik tagja Lábadi Henrik, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola 25 éves hallgatója, aki 2011 óta tagja a programnak, és 2015-ben elnyerte a legjobb partner hallgató címet is.

Henrik nem csupán elkötelezetten képviseli a világhírű vállalat termékeit, hanem a számítástechnikai világban élversenyzőnek számít, a MadWake nevű csapatával szombaton ismegmérettette magát a Belgrádban megrendezésre kerülő Microsoft Imagine Cup 2015 innováció kategóriájának szerbiai döntőjén. A MadWake szabadkai, topolyai és bajsai tagokból áll, mentora dr. Zlatko Čović, az oktatási intézmény informatika tanszékének katedrafőnöke. Interjúnkban Lábadi Henrikkel és Zlatko Čovićtyal beszélgettünk.

Lábadi Henrik (Fotó: Diósi Árpád)

Lábadi Henrik (Fotó: Diósi Árpád)

L. H.: – Óriási megtiszteltetés az év partner diákja cím, hiszen az elismerés az egész évben elvégzett munkáról szól. Ezzel a címmel egyrészt azzal jutalmazták meg a munkámat, hogy amennyiben megválasztanak, én képviselhetem a régiót a Seattle-ben megrendezésre kerülő partner hallgatói éves közgyűlésen, másrészt óriási büszkeséggel tölt el, hogy országos szinten egy szabadkai gyerek képviselheti a Microsoftot – mondta Henrik.

Mit takar a partner hallgatói program?

– A partner hallgató, vagyis a diáktanácsadó tulajdonképpen egy kapocs a Microsoft vállalat és az egyetem között. Feladatunk a Microsoft-technológiák, -fejlesztések népszerűsítése, de mivel fejlesztéssel foglalkozom, nem pedig marketinggel, inkább szakmai gyakorlatokat tartok. Ebben óriási segítséget jelent, hogy már hároméves tapasztalatom van az iparban. Decemberben például gimnáziumokban, így a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban tartottam előadásokat a programozás alapjairól. Emellett még élversenyző is vagyok, tavaly októberben a Microsoft AppStar regionális versenyen a shoplist+ alkalmazással én voltam a szerbiai első helyezett, valamint 2011 óta részt veszek a Microsoft Imagine Cup versenyen is, amelynek országos döntőjét 2012-ben csapatommal meg is nyertünk, és ezáltal részt vehettünk a Sydneyben megrendezett világdöntőn. Mindez döntő tényező lehetett ahhoz, hogy Microsoft engem válasszon az idén a legjobb partner hallgatónak.

A Microsoft mivel tudja segíteni tanulmányaidat?

– Pénzbelileg nem támogat, hiszen ez önkéntes program, de az összes elérhető szoftverükhöz legális hozzáférést kapok, egyrészt így magamat is tudom fejleszteni, másrészt másoknak is megtaníthatom a használatukat. Ha megnézzük, hogy milyen drágák ezek a szoftverek, akkor érthető, mennyire fontos ez a támogatás. Ezentúl technológiai és készségfejlesztő tréningeken vehetünk részt, de szakmai támogatást is kapunk, és értékes kapcsolatokra tehetünk szert ezáltal.

Diplomalás után milyen terveid vannak?

– Gyermekkori álmom mindig is az volt, hogy a Microsoftnál dolgozhassak. Egy biztos, mindenképpen az iparban szeretnék elhelyezkedni. Nagyon komoly esélyt látok arra, hogy itthon céget is alapítsak, hiszen az idei Imagine Cup versenyre elkészített projektünkben nagyon sokan látnak fantáziát, sőt jelentős cégek is támogatják.

Mi a projektum lényege?

– A tévében, a rádióban, az újságban, mindenhol arról hallhatunk, hogy mennyire fontos vizet inni, és ha valaki nem iszik megfelelő mennyiségű vizet, akkor annak komoly egészségügyi következményei lehetnek. Az emberek azonban nem foglalkoznak azzal, hogy mennyi vizet isznak, nem vezetnek róla nyilvántartást, statisztikát, hanem sokszor csak akkor isznak, ha szomjasak, de van, aki néha meg is feledkezik róla. Arra gondoltunk, hogy egy pohárba beépítünk egy elektronikát, amely méri, számolja, hogy a felhasználója mennyit ivott. A pohár össze lenne kötve az internettel vagy a felhasználó telefonjával, így készítve statisztikát arról, hogy mikor mennyit ivott a felhasználója, és amennyiben szükséges, jelezne, hogy mennyit kellene innia. Természetesen az okospohár használata előtt a felhasználónak konzultálnia kell róla kezelőorvosával.

Mit jelent főiskola számára a Microsoft Imagine Cup versenyen való részvétel?

Dr. Zlatko Čović (Fotó: Diósi Árpád)

Dr. Zlatko Čović (Fotó: Diósi Árpád)

Z. Č. : – A főiskolának nagyon nagy kihívást jelentett részt venni a 2011-es Imagine Cup versenyen. Ekkor Henrik másodmagával vett részt a versenyen, és mi voltunk az egyetlen főiskola, amely részt vett. Helyezést ekkor még nem értünk el, de nagyon értékes tapasztalatokra tettünk szert. A következő évben viszont már mi képviseltük Szerbiát világszinten, ez pedig igen nagy elismerés volt iskolánknak, de Szabadka számára is. Tapasztalatom szerint azóta még nagyobb az érdeklődés az iskolában az informatikai szak iránt. 2014-ben pedig Henrik a csapat külső mentoraként vett csak részt a versenyen, amelyen országos szinten második helyezést értünk el. Az idén már három csapattal indultunk a versenyen, két csapattal a játék kategóriában – április elején került megrendezésre, és sajnos nem sikerült továbbjutnunk –, egy csapat pedig a fejlesztés, innováció kategóriában. Érdekes, hogy a játék kategóriában megrendezett 24 órás programozói versenyen csupán hat iskola vett részt. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy a főiskolánknak ilyen hallgatói vannak. A csapat tagjain észre is lehet venni, hogy komolyabban viszonyulnak szakmájukhoz, magasabb szinten kezdték meg a fejlesztést, a tervezést és a programozást. Óriási ösztönzést jelent az új hallgatók számára is a korábbi éveink sikerei. Amikor márciusban Srđan Božović, a Microsoft Szerbia képviseletben átadta Henriknek a év hallgatói partnere címet, megjegyezte, hogy az oktatási intézményünk egyike azon kevés iskolának, amely folyamatosan részt vesz az Imagine Cup versenyen, ez pedig sokat mond az oktatás minőségéről is.

Milyen projektumokkal lehet részt venni a versenyen?

Z. Č.: – A csapatok játékfejlesztésekkel, a társadalmi innovációs projektumokkal és más innovatív projektumokkal vehetnek részt a versenyen, a világdöntőn pedig 30 csapat vehet részt. 2011-ben iskolánk csapata az Eco Volunteer projektummal mutatkozott be, ami innovatív módon próbálta megoldani az illegális szemétlerakók kérdését a számítástechnika segítségével. A megoldás egy összetett ökoszisztémát valósított meg, ami a webportálból, asztali és mobiltelefonos alkalmazásból állt. Tavaly óta a verseny egyébként annyiban különbözik az előbbiektől, hogy az országos verseny után egy regionális döntő következik, májusban, júliusban pedig a seattle-i világdöntő, amelynek fődíja 50 ezer dollár.

L. H.: – Ez a verseny a hallgatóknak megszervezett versenyek egyike, és óriási kihívást jelent. Nagyon erős a konkurencia. 2012-ben hiába nyertük meg az országos döntőt, a világdöntőn labdába sem rúghattunk. Olyan erős projektumokat hoztak, hogy csak ámultunk. Abban az évben olyan projektumokat kellett elkészíteni, amelyek az ENSZ által 2000-ben elfogadott Milleniumi Fejlesztési Célok problémáira adnak választ microsoftos technológiával. Ilyen probléma volt például a betegségek elleni küzdelem is. A győztes projektum egy olyan kesztyű volt, amely giroszkópok segítségével élőben fordította a siketnémák jelbeszédét. CatchCake csapatommal ekkor egy, a vakok számára elkészített digitális bottal vettem részt, amely gyakorlatilag úgy működött, mint az autó parkolóradarja. Hiába kerültünk ki a döntőre, fejlesztési zsákutcába kerültünk, a bot azt tudta csak, amit egy ilyen botnak tudnia kell. Az elmúlt évek tapasztalatát felhasználva idei projektunkat már tavaly elkezdtük tervezni. Érdekes megjegyezni, hogy az elmúlt négy évben háromszor vajdasági csapat képviselte Szerbiát a versenyen.

Az IT világ egy állandóan fejlődő világ. Milyen jövőképed van róla?

– Teljes egészében osztom Satya Nadella, a Microsoft jelenlegi vezérigazgatójának vízióját, hogy a jövő a molbiltelefonoké és a felhőé – a szolgáltatásokat nem egy dedikált hardvereszközön üzemeltetik, hanem a szolgáltató eszközein elosztva és hálózaton keresztül, vagyis az interneten keresztül lehet elérni. Ahogy múlik az idő, ez egyre inkább így lesz. Vannak okostelefonok, okosórák, okosizzók minden kapcsolatban áll az internettel, és minden a felhővel kommunikál. Mindez viszont nem azt jelenti, hogy az ember el fog butulni, hanem azt jelenti, hogy az ember azzal tud majd foglalkozni, amelyhez intuíció és innováció kell.