2024. március 29., péntek

Több tízezren tüntettek Varsóban jobb munkakörülményekért

A baloldali OPZZ szakszervezet kezdeményezésére több tízezres menet vonult át szombaton Varsó belvárosán, a tiltakozáson több szakma képviselői a munkakörülmények javítását követelték.

A szervezők mintegy 65 ezerre, a rendőrség 30 ezerre becsülte a résztvevők számát. A tüntetők szombat délelőtt indultak el négy fővárosi gyülekezőhelyről, a menetek útvonala több minisztériumot érintett. Délután a résztvevők a kormány székháza előtt tartották meg a központi tiltakozást.

A tüntetőktől Wladyslaw Kosiniak-Kamysz munkaügyi miniszter átvette az Ewa Kopacz kormányfőnek címzett petíciót, melyben a szakszervezetek mindenekelőtt a két éve megemelt nyugdíjkorhatár, az állami alkalmazottak béreinek befagyasztása és az adóemelés ellen tiltakoztak.

A tiltakozáson tanárok, bányászok, tűzoltók, vasutasok, fuvarozók, postások, ápolónők vettek részt nagyobb számban. A legtöbben - mintegy 20 ezren - a Lengyel Pedagógusok Szövetségének (ZNP) tagjai voltak, akik 10 százalékos béremelésért, az iskolák és az óvodák számának - folyamatban lévő - csökkentése ellen tüntettek. A tanárokkal találkozott az oktatási minisztérium épülete előtt Joanna Kluzik-Rostkowka tárcavezető, aki a költségvetési eszközök hiányára hivatkozva kizárta a béremelést.

Jelentős csoportot alkottak a gazdák, akik már az év eleje óta országszerte szerveznek tüntetéseket, blokádokat, február végén pedig sátrat vertek a varsói kormányhivatal előtt. A gazdák a szombati tüntetésen megismételték korábbi követeléseiket, mindenekelőtt a termőföld külföldi tulajdonba kerülésének megakadályozását, a tejtermelésben elszenvedett veszteségek kárpótlását, valamint azt, hogy részt vehessenek egy átfogó mezőgazdasági reform kidolgozásában. 
A békés tüntetés megbénította a főváros közlekedését.