2024. március 28., csütörtök

Nemzetközi konferencia az évforduló fényében

Sikeres tudományos együttműködés az újvidéki Jogtudományi Kar és a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar között

Pénteken, április 17-én, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának tanácstermében megrendezésre került A szerb és a magyar jog harmonizációja az Európai Unió jogrendszerével és a határon átívelő együttműködés nemzetközi tudományos tanácskozás. A résztvevők a tanácskozáson közölték az azonos elnevezésű tudományos-kutatói és fejlesztési projekt keretén belül, az elmúlt évben megvalósított kutatási eredményeiket. A projektet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara közösen valósítják meg.

A közös projekt 2011 áprilisában vette kezdetét, amelynek célja a két állam nemzeti jogi szabályozásának az Európai Unió jogrendszerével való összehangolásában szerzett tapasztalatok megvitatása és átadása.

A kutatási projekt vezetői prof. dr. Ranko Keča, az újvidéki Jogtudományi Kar dékánja és prof. dr. Hajdú József, a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. A projekt megvalósításában 50 kutató vesz részt, 26 Újvidékről és 24 Szegedről. A tudományos együttműködés sikerességét két kiemelkedő monografikus kiadvány, valamint számos konferenciaközlemény fémjelzi, amelyeket a projekten résztvevő kutatók a két karon felváltva megszervezésre kerülő közös tanácskozásokon közöltek. Nemrég a két kar megállapodást kötött a projekt folytatásáról 2019-ig.

A tanácskozás az újvidéki Jogtudományi Kar fennállásának hatvanadik évfordulója fényében zajlott le.