2024. április 19., péntek

Szabadtéri gyárak

Három mezőgazdasággal foglalkozó családi vállalkozással írt alá szerződést a hitelkamatok egy részének átvállalásáról a város és a Tartományi Garanciaalap. A jégvédelmi hálókra és öntözőrendszerek kiépítésére szolgáló támogatásra még lehet jelentkezni.

A tegnap aláírt szerződések összértéke mintegy százezer euró, s a három gyümölcsös összesen körülbelül tíz hektáron terül el.

– Be kell látni, hogy a mezőgazdasággal foglalkozóknak is be kell ruházniuk, és meg kell védeniük a földjeiket, terményüket, hiszen az effajta beruházások megtérülnek. Szabadka elsőként mondott igent a hitelkamatok támogatására, első városként veszünk részt ebben a projektumban, ahol a banki hitelek kamatjának kifizetésének egy részét az önkormányzat, másik részét pedig a garanciaalap vállalja át – mondta Maglai Jenő, Szabadka polgármestere.

Osztrogonác Simon, a Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja elmondta, három évvel ezelőtt kezdődtek meg az előkészületi tevékenységek, hogy az effajta segítség mára megvalósuljon.

– Decemberben írtuk ki a pályázatot, ma három szerződést írunk alá. Sok az érdeklődő a jégvédelmi hálók, kicsit kevesebb az öntözőrendszerek iránt. Én arra biztatok minden családi gazdaságot, éljen ezzel a kiváló lehetőséggel – mondta a tanácstag.

Goran Vasić, a Tartományi Garanciaalap igazgatója a szerződés ünnepélyes aláírását megelőzően kiemelte, Szabadka az úttörő ebben a projektumban, amelyhez hasonlóak már nagyon sikeresnek bizonyultak szerte az Európai Unióban.

– A gyümölcsösök tulajdonképpen szabadtéri gyárak, amelyek fejlesztésébe be kell fektetni. Ki szeretném emelni, hogy mindezek a gazdaságok, amelyek elnyerték ezt a támogatást, ugyanúgy jogosultak a tartományi mezőgazdasági titkárság támogatásaira, illetve arra, hogy erre a beruházásra vissza nem térítendő támogatást kérjenek. A Tartományi Garanciaalap már a májusi mezőgazdasági vásárra újabb lehetőségekkel készül, szeretnénk hasonló hitelkamat-támogatásokat biztosítani a vállalkozóknak, az iparnak is, de támogatást adnánk az állatállomány és a gyümölcsösök telepítésére is – mondta az igazgató.

Szabadka összesen 18,5 millió dinárt biztosít a hitelkamatokban való részvételre. A Banca Intesa és a Hypo-Alpe-Adria Bankok azok, amelyek azonnal együttműködtek ebben a projektumban, hangsúlyozta Osztrogonác. A gazdaságoknak egy év nyugalmi időszak után a második és harmadik évben csak a hitelrészletet kell fizetniük, mert ekkor a kamatot az önkormányzat és a garanciaalap fizeti, s a kamat nagysága ekkor a legnagyobb, a negyedik és ötödik évben hárul a teljes összeg a hitelt igénylőre. A kamatláb átlagosan 3,5 százalékra tehető, s ezáltal a legkedvezőbb jelenleg az országban.