2024. április 20., szombat

Húszéves a Baraparty!

Szombaton este fél 8-tól az adai színházteremben ünnepli meg fennállásának 20. évfordulóját a Baraparty zenekar. A feldolgozásokat is játszó zenekar ezúttal kizárólag a saját szerzeményeit adja elő – nyilatkozta lapunknak Virág Imre, a zenekar frontembere.

A Baraparty alapító tagjai – Virág Imre (gitár, ének, dalszövegek), Illés Ferenc (gitár, ének, szájharmonika) és Balog Tibor (gitár, ének) – 1994 őszén határozták el a közös zenélést. (Ferenc és Imre már 1984 óta játszottak együtt különböző zenekarokban.) A banda neve először 95 januárjában vetődött föl. Mondhatni, azóta létezik hivatalosan a zenekar. Második fellépésükön, Budapesten (1995. március 12.) a blueszenekarok tehetségkutató versenyén 3. díjat nyertek. Első lemezüket 2002-ben a Táltos folyóirat gondozásában jelentették meg Képre kép címmel. Ezt követte 2003-ban a napilapunk támogatásával kiadott Északi utca 11. című lemez, 2008-ban a Háztűznéző, 2009-ben a Lélekbúvár, 2011-ben az Alvilágosítás és 2014-ben a Zűrkorszak című lemez.

A zenekar jelenlegi felállása: Bovánovity Enikő (ének), Fehér Anett (ének), Virág Anna (ének), Virág Imre (akusztikus gitár, ének), Illés Ferenc (gitár, szájharmonika), Hodik Attila (gitár), Kozma Lajos (basszusgitár), Pajor Szabolcs (dobok).