2024. március 29., péntek

Nemzetközi elismerés katasztrófavédelemből

A Topolyai Vöröskereszt ifjú aktivistái első helyezést szereztek a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen

Az elmúlt hétvégén, április 9-étől 12-éig tartó budapesti látogatásuk alkalmával az április 10-én, 23. alkalommal szervezett Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen, amelyen több mint negyven csapat versengett, kategóriájukban a topolyai fiatal vöröskeresztes önkéntesek első helyezettek lettek. A topolyaiak mellett a szervező, Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata, Belváros-Lipótváros egy másik testvérvárosuk, Rozsnyó küldöttségét is meghívta a megmérettetésre. Felkészültségük, rátermettségük különböző versenyszámokban való bizonyítása mellett, a rozsnyóiakkal szintén volt lehetősége közelebbről is megismerkedni a topolyai öttagú, Tóth Bálint mérnök, a Topolyai Vöröskereszt ifjúsági kérdésekkel és elsősegély-oktatással és -nyújtással foglalkozó bizottságának tagja vezette középiskolásokból álló bajnok csapat tagjainak: a topolyai Farkas Karinának, Kisimre Anitának, Kókai Noéminek és a gunarasi Juhász Krisztinának.

– Második alkalommal vettünk részt ezen a megmérettetésen, amelyre testvérvárosi kapcsolatoknak köszönhetően, a Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata és a topolyai önkormányzat együttműködése jóvoltából volt lehetőségünk eljutni. Azon harmadik és negyedik osztályos középiskolás fiatalok utaztak a pesti versenyre, akik elsősegélynyújtásban is kimagaslóan aktívak. Az április 10-én rendezendő versenynap mellett a szervezők gondoskodtak tartalmas ismeretterjesztő, szórakoztató programokról is: kulturális, történelmi emlékhelyeket kerestünk fel. Például a parlamentet látogattuk meg, állatkertbe mentünk, a várba látogattunk – nyilatkozta Tóth Bálint, a csapat vezetője, akit arra kértünk, a versenynap menetéről és tapasztalatairól is szóljon:

– A Magyarországon gyakorlott katasztrófavédelmi foglalkozás keretében jelen lévő, ahhoz tartozó dolgokban, téma- és tárgykörökben versenyeztünk. Nálunk a vonatkozó dolgok egyrészt nincsenek központosítva, sőt a versengés során olyan feladatok is felmerültek, amelyekre nem igazán tudtunk előre készülni, ugyanis számunkra hozzáférhetetlen eszközök használatát igényelte. Ilyen esetekben elsősorban elméleti alapokra és a tavalyi évben szervezett tapasztalatainkra tudtunk támaszkodni. A versenyszámok között, amely elméleti és gyakorlati felkészültséget is mért, volt például a kimenekítés során szükséges személyi csomag összeállítása, ún. nyúlgátépítés, a vegyvédelmi felszerelés helyes felöltéséről és használatáról szóló felmérés. Tűzoltási- és elsősegély-nyújtási ismeretekről, vegyvédelmi jelzések elméleti ismeretéről, értelmezéséről is számot kellett adniuk a versenyzőknek. A versenynap menetét szabadidős tevékenységek egészítették ki. A témához kapcsolódó szervek, pl. a büntetés-végrehajtási, rendőrségi, katasztrófavédelmi alakulatok, a mentőszolgálat, a vadászok, az erdészek is bemutatókat tartottak. A versenyzők jól felszerelt mentőjárművekkel, régebben használatos katasztrófavédelmi felszerelésekkel, tűzoltó-felszerelésekkel, a büntetés-végrehajtás különböző eszközeivel, sugárzásmérő berendezésekkel is ismerkedhettek. Abba is betekintést nyerhettek, hogyan dolgoznak mentőkutyák a katasztrófahelyszíneken – osztotta meg velünk Tóth Bálint.