2024. április 16., kedd

Olcsóbb lesz a taxi

(Fotó: Kecskés István)

(Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki Városi Tanács tegnapi ülésén elfogadott határozat értelmében május elsejétől olcsóbb lesz a taxival való utazás a Béga menti városban. Az indulási alapár (start) ezentúl 20 dinárba kerül majd, ötven dinárral kevesebb lesz az eddigi árnál, minden megtett kilométer utáni minimális összeg pedig negyven dinár lesz.
Čedomir Janjić polgármester szerint a taxisok nem fuvarozhatnak a fenti árnál olcsóbban, de ha akarják, akkor ennél drágábban is szállíthatják az utasokat. Mint mondja, a taxisok egyesületei az utóbbi időben többször is javasolták a díjszabás – amely 2012 áprilisa óta van alkalmazásban – módosítását, pontosabban annak csökkentését. Általában azt követelték, hogy az indulási alapár húsz és negyven dinár között legyen. Követelésüknek eleget tett a helyi önkormányzat, és remélhetőleg elégedettek lesznek az utasok is.
A felügyelők május elsejétől ellenőrizni fogják, hogy a taxisok betartják-e az új városi rendeletet. Kezdetben csak preventív intézkedéseket tesznek, de ha szükség lesz rá, akkor majd büntetnek is.
Becslések szerint Nagybecskereken kilenc egyesületbe tömörülve mintegy hatszáz taxis van. Még mintegy 150-en dolgoznak, bejegyezve ugyan, de önállóan. Ha ehhez hozzáadjuk azokat, akik engedély nélkül fuvaroznak (becslések szerint több százan lehetnek), akkor kiderül, hogy a 80 ezer lakosú városban miért nem okozott különösebb gondot az, hogy tönkrement a városi utasszállító vállalat.