2024. április 20., szombat

Arcok az üveg mögött

Műfordítások vers- és prózamondó verseny volt Bácsfeketehegyen

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete a hétvégén ötödik alkalommal tartotta meg az Arcok az üveg mögött elnevezésű vers- és prózamondó versenyt. A megmérettetés helyszíne ezúttal a bácsfeketehegyi színházterem volt, s összesen 28-an neveztek be. Hajvert Ákos, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a versenyt népszerűsítési célzattal hívták életre.

– A verseny azzal a céllal indult, hogy egyrészt népszerűsítse a világirodalmat és annak interpretálását, másrészt pedig felhívja a figyelmet, hogy milyen minőségi magyar műfordítások léteznek. Sajnos, úgy láttuk, nem igazán fordítanak nagy hangsúlyt a műfordításokra. Beszélhetünk a nyugatosok műfordításairól, amelyek nemzeti kincsnek minősülnek, de a XX. századi és a kortárs művek fordításai is olyan irodalmi, művészi és minőségi szinten vannak, hogy a magyarság kuriózumának számítanak – mondta el Hajvert, majd arról is szólt, hogy a verseny még nagyon fiatalnak számít, és sok lehetőség rejlik benne.

– A második találkozót úgy szervezetük meg, hogy kapcsolatba léptünk a német nyelvi intézményekkel és német vonatkozású egyesületekkel. Abban az évben csak német műfordításokat mondtak a résztvevők. Meglátásom szerint ez lenne a járható út, évről évre megkereshetnénk egy nemzetet, amelyet behoznánk a versenyre. Így tehetnénk európaibbá a versenyt, és népszerűsíthetnénk más nemzetek irodalmát – részletezte az elnök.

Az idei találkozónak 3 felnőtt, egy középiskolás és 24 általános iskolás résztvevője volt. Produkcióikat háromtagú zsűri értékelte, melynek Mess Attila színművész, Csőke Csilla, angol–német szakos tanárnő és Tóth Péter szavaló voltak a tagjai. A  vers- és prózamondó versenyen végül a következő eredmények születtek: az alsósoknál Vanka Réka ért el első helyezést, az 5–6. osztályosoknál Szőke Rebeka, a 7–8. osztályosok és középiskolás kategóriában Bede Noémi és Paulyuk Jenifer osztoztak az első helyen, a felnőtteknél pedig Dávid Ilona lett az első. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesültek a Forum Könyvkiadó és a Solymosi Könyvesház jóvoltából.