2024. március 28., csütörtök

„Hogy a gyerekek tartsák el a szüleiket és ne fordítva”

A nyugdíjcsökkentés ellen tüntettek Belgrádban a nyugdíjasok

Alkotmányos jogaikat követelték a nyugdíjasok és a hozzájuk társult munkanélküliek szerdán Belgrádban a Nikola Pašić téren. Ilyen jellegű szervezkedésre – amikor nyugdíjasok szerveznek szabadtéri felvonulást – első alkalommal került sor, holott, mint azt a tüntetést során ki is emelték, Szerbiában éppen a nyugdíjasok és a munkanélküliek közössége a legnagyobb. A téren összegyűlt középkorúak és idősebbek (de számos fiatal is) a nyugdíjcsökkentés ellen tiltakoztak, valamint a munkásokat már több évtizede kizsákmányoló gazdaság, és az egyre súlyosabb méreteket öltő munkanélküliség ellen szólaltak fel.

Az államvezetők azt tékozolják el, amit mi teremtettünk – hangzott el a tüntetésen (Fotók: Beta)

Az államvezetők azt tékozolják el, amit mi teremtettünk – hangzott el a tüntetésen (Fotók: Beta)

Mint azt a tüntetést szervező Szerbiai Nyugdíjasok Szakszervezetei Egyesületének tagjai kiemelték, több évtizedes munkájukkal ők megdolgoztak a nyugdíjukért. Éveken keresztül vonták le a fizetésükből a különböző járulékokat, azonban ma a kis nyugdíjukat is megrövidítik. A kormány nyugdíjcsökkentő intézkedése ellen a parlamenti képviselőkhöz fordultak. Azt kérték tőlük, hogy semmisítsék meg a korábban megszavazott, a nyugdíjcsökkentésről szóló törvényt, valamint levélben fordultak az Alkotmánybírósághoz is, hiszen mint azt a téren felszólalók kiemelték, az állam a nyugdíjcsökkentéssel 700 ezer nyugdíjas polgárt fosztott meg alapvető jogaitól.

– Nem azt kérjük, hogy emeljék meg a nyugdíjunkat, csak azt követeljük, amitől törvényellenesen megfosztottak minden nyugdíjast, akik ledolgozták munkaéveiket és törlesztették fizetésük után a járulékokat – emelte ki Milorad Vujasinović, az SZNYSZE elnöke.

– Eljött annak az ideje, hogy társadalmunk két legnagyobb közössége, a nyugdíjasok és a munkanélküliek lépéseket tegyenek, amíg van rá mód. Szükség van a fejlődésre, de mindenképpen tiszteletben kell tartanunk örökölt értékeinket, hogy a fiataljaink azt a munkát végezhessék, amit tanultak, hogy ez által gyermekeiket saját hazájukban tudják felnevelni, és közben segíteni tudjanak szüleiknek és ne pedig fordítva történjen. Hogy a nyugdíjasok nyugdíjáról azok dönthessenek, akik megdolgoztak értük. Lehetőséget kell adni azoknak, akik tudásukkal szerezték meg diplomájukat és még mindig nem hagyták el az országot – emelte ki Vesna Lazarević, a Munkanélküliek Egyesületének képviseletében, majd hozzátette, hogy ezeket az elképzeléseket meg lehessen valósítani, együtt kell fellépniük az országvezetők rossz döntései ellen.

– A kormány alkotmányellenes törvényeket továbbít a parlament elé, amiket a parlamenti képviselők az elnök asszonnyal az élen elfogadnak, míg az államelnök a saját aláírásával hitelesít, közben pedig az alkotmányra esküdtek fel – hívta fel a jelenlévők figyelmét Slobodanka Branković, az SZNYSZE elnökségének tagja. Hozzátette: – Az államvezetők azt tékozolják el, amit mi teremtettünk. A múltunkat megsemmisítették, a jelenünket eltemették, a jövőnk pedig kilátástalan. Azzal dicsekednek, hogy a világ felnéz ránk a bevezetett reformok miatt. A világ számára persze, hogy érdekesek vagyunk, mert négy hónapig nem működött az igazságügy, a rendőrség, a tanügy, az egészségügyisek tüntetnek, a munkások pedig nehezebb körülmények között dolgoznak, mint a rabok valamikor – hangsúlyozta.

A több mint egyórás beszéd után az összegyűlt mintegy ezer ember a parlament elé vonult, majd az Alkotmánybíróság elé, hogy elégedetlenségükről levélben is értesítsék az illetékes szerveket.

Nyitókép: Az államvezetők azt tékozolják el, amit mi teremtettünk – hangzott el a tüntetésen (Fotók: Beta)