2024. április 19., péntek
PÉTERRÉVE

Lesz pénz a vízellátás megoldására

Belátható időn belül remélhetőleg végre Péterrévén is iható víz folyik majd a csapokból (Fotó: Fehér Rózsa)

Belátható időn belül remélhetőleg végre Péterrévén is iható víz folyik majd a csapokból (Fotó: Fehér Rózsa)

Péterréve lakóinak nemsokára iható fehér vizük lesz – ezt ígéri Vuk Radojević polgármester. Állítását a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól elnyert 46,8 millió dináros, a vízgazdaság fejlesztésére jóváhagyott pályázati támogatásra alapozza, amiből a falu vízhálózati projektumának első szakaszát tervezik megvalósítani a Vodokanal szakemberei.

– Péterrévén sajnos még mindig artézi, azaz ún. „sárga” víz van, de ennek a beruházásnak köszönhetően ugyanolyan minőségű vize lesz a falunak, mint a község többi településének. Ezen a pályázaton még önrészre sem volt szükség, ezért különösen örülök az önkormányzat és az igazgatóság közötti remek együttműködésnek – jelentette ki a polgármester.

Péterréve régi sárga vizes, kis kapacitású kutainak vize vegyi összetételét tekintve technikai víznek felel meg, de sem klórozni, sem szűrni nem lehet. Az Újvidéki Közegészségügyi Intézet nem tiltja, de nem is ajánlja fogyasztásra ezt a vizet, amit a lakosság főleg öntözésre, állatok itatására használ. Péterrévén 2007-ben kifúrtak ugyan két fehér vizes kutat, de ez idáig nem lehetett használni őket, mert egyrészt állami parcellán találhatóak, másrészt nagy beruházást igényel a szükséges vezetékek, csatlakozások és felszerelések kiépítése – ez utóbbira jelent megoldást a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság pénzügyi támogatása. Ha ebből a pénzből sikerül beüzemelni ezeket a kutakat, a szakemberek szerint végre lesz iható, klórozott fehér vize a falunak, és nem lesz többé vízhiány sem.

A péterréveiek ezenfelül még egy jó hírnek örülhetnek, az alap jóvoltából lesz ugyanis pénz a Recsó János utca G. Balázs Árpád és Aleksa Šantić utcák közötti szakaszának az aszfaltozására is. A munkálatokra 1,6 millió dinárt hagytak jóvá.