Szingapúri közterületen nem ajánlatos cigarettázni, de szemetelni, sőt rágógumizni sem, mert a hatóságok komoly összegekkel büntethetik az előírás megszegőit. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak az utasnak is, aki a metrón eszik vagy iszik. Rend és fegyelem uralkodik az 5,4 millió lakosú városállamban, amely márciusban temette el a 91 éves korában elhunyt Li Kuan Jút, az ország első miniszterelnökét.
Az állam alapítójaként és a függetlenség megteremtőjeként, valamint felvirágoztatójaként tisztelt néhai vezető koporsója előtt csaknem 1,5 millióan rótták le kegyeletüket. A hatalmas tömeg a gyászszertartáson nemcsak elbúcsúzott tőle, hanem (jelenlétével) a háláját is kinyilvánította mindazért, amit Li miniszterelnökként tett a parányi országért.
A Szingapúrt 1959 és 1990 között kormányzó politikus érdemei közül sokan azt emelik ki, hogy globális pénzügyi, kereskedelmi és csúcstechnológiai központtá változtatta az egykori brit gyarmatbirodalom részét képező délkelet-ázsiai kikötővárost, ahol a lakosság életszínvonala jelenleg a legmagasabbak közé tartozik a Földön. Az ő irányításával szakadt el a (ma már rendkívül sűrűn lakott) városállam Malajziától, amelyhez az 1960-as évek elején saját elhatározásból csatlakozott, miután függetlenedett a brit királyságtól. Malajziától 1965-ben vált külön, s ezután alakult meg az önálló Szingapúr.
A nemzetközi média, továbbá külföldi szakértők és politikusok hada régóta próbálja megfejteni a Li vezette független Szingapúr sikerének titkát, illetve hasznosítani a fergeteges fejlődés tapasztalatait. Érdeklődésük és igyekezetük érthető, hisz a néhai kormányfő egy – bő fél évszázada még – szegény gyarmati területből virágzó, modern országot varázsolt. A kikötőállam versenyképessége, tőkevonzó képessége, egészségügyi- és oktatási rendszere vagy innovációs képessége évtizedek óta kiváló. Szingapúr évi nyolcvanezer dolláros egy főre jutó nemzeti jövedelmét ugyancsak rengetegen irigylik a világon.
Lit még 1959-ben a brit uralkodó nevezte ki a kínai többségű, de sok féle etnikum (így indiaiak, malájok és más nemzetiségű bevándorlók) lakta terület irányítójává, azaz főminiszterévé. A döntés tudatos volt, hisz London választottja megbízható és felkészült alattvalónak tűnt: egy elangolosodott kínai család sarjaként a Cambridge-i Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Tanulmányai befejeztével hazatért, s később belépett a politikai életbe.
Megalapította a Népi Akciópártot (PAP), amely azóta is az ország egyetlen meghatározó politikai ereje. A PAP választási sikereinek titka viszonylag egyszerű: a hatalom az ellenzéki politikusokat rövid pórázon, a médiát pedig szinte teljes ellenőrzés alatt tartja, ráadásul a választási körzeteket is úgy alakította ki, hogy a néhai miniszterelnök pártja kerülhessen ki a soros parlamenti választás győzteseként.
Emiatt sokan (elsősorban külföldön) a szabadságjogokat korlátozó diktátornak bélyegezték. A világ több vezető politikusa ugyanakkor Ázsia legendájának és példaképnek tartotta. Barack Obama amerikai elnök nemrég „a történelem igazi óriásának” nevezte.
Bár a szabadságjogokat korlátozó intézkedései és az általa meghonosított politika hiányosságai – a nyugati demokráciák szemszögéből – kirívóak, s emiatt akár el is lehet ítélni, rendkívüli gazdasági eredményeiről nem szabad megfeledkezni. Sem arról, hogy Li szinte maradéktalanul megvalósította az ázsiai mintaállamról szőtt tervét.
Szingapúrban az állam valóban gondoskodik polgárairól, de a magánéletükbe is beavatkozik. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a rágógumizási szokásokat határozza meg, hanem még a párválasztásba is beleszól, legalábbis oly módon, hogy tiltja a homoszexuális kapcsolatokat. A korrupciót ugyancsak vasszigorral üldözi (eredményesen), de egyéb módon is igyekszik megakadályozni: például úgy, hogy a tiszt(ség)viselőit jól megfizeti.
A kormánypárt sem kivétel. A látszatellenzék részben arra szolgál, hogy az évtizedek óta hatalmat gyakorló PAP-ot folyamatosan szemmel tartsa, s minden korrupció gyanús esetben riadót fújjon. A módszer eddig bevált, a kormánypárt nem süllyedt a korrupció mocsarába.
A nepotizmus azonban nagyon is meghatározó eleme (volt) a Li-féle politikának. A rendszer folyamatosságát az államalapító ugyanis azzal garantálta, hogy már 1990-ben beemelte a hatalomba legidősebb fiát, az angliai Cambrigde-ben és az amerikai Harvard Egyetemen matematikát és államigazgatást tanult Li Hszien Lungot, miközben a háttérből még nagyon sokáig irányította az ügyeket. A fiúból 2004-ben kormányfő lett, akinek a felesége szintén fontos beosztásba került: a legendás szingapúri befektetési alap, a Temasek Holdings vezetőjévé választották.
Li Hszien Lung öccséből a légügyi hatóság főnöke lett. A Li fivérek lánytestvére meg egy kiemelt finanszírozású állami intézet igazgatói székét kapta.
Szingapúrban ugyan szó sincs az észak-koreai típusú dinasztikus öröklésről, de az államalapító temetése óta már mindenki azt találgatja, hogy a 63 éves Li Hszien Lung a jövőben mennyire ragaszkodik apja útmutatásaihoz, és lehet-e számítani a szigorú rezsim legalább viszonylagos enyhítésére.
Elképzelhető, hogy a kormányfő megszilárdítja apja modelljét, s továbbműködteti a rendszert. Előfordulhat persze az is, hogy a Li család és politikai elitje bajba kerül. Ennek veszélye akkor válhat valóssá, ha a rendszerrel elégedetlenek tüntetéseket, zavargásokat gerjesztenek. Egy ilyen fordulat azonban felboríthatja az ország rendjét, ami akár Liék bukását is okozhatja.
