2024. március 28., csütörtök
SZÓRVÁNYLÉTBEN (5.)

Vajszka

Harc a munkanélküliséggel, az elvándorlással a horvát határ mentén – A helyi magyarok jövője enyhén fogalmazva is kérdéses

A horvát határ melletti, körülbelül háromezer fős Vajszkán 800–900 magyar él. Ez a helyiek becslése, a hivatalosan adatok szerint viszont kevesebb mint 350 magyar lakja a települést. A Bács községhez tartozó faluban a földművelés volt az egyik leginkább jövedelmező ágazat, az ide költözött családok nagy része a halászat mellett ezzel foglakozott, de a mezőgazdasági birtokok privatizálása után 2-3 család kezében van a földek nagy része – ha valaki úgy dönt, elhagyja az országot, ők biztosan megveszik a földjét. És egyre többen döntenek így.

Deák Tóth Edit (Fotó: Molnár Edvárd)

Deák Tóth Edit (Fotó: Molnár Edvárd)

A helyi Búzavirág Magyar Művelődési Egyesület épületét keressük. A főutcán elhaladunk a régi sváb ház mellett: egy elég rossz állapotban lévő épület, ha házigazdáink nem várnának a kapuban, lehet, ma sem találjuk meg. Az épületbe lépve többen fogadnak bennünket, magyarok, szerbek, horvátok, jól megvannak egymással, közösek a gondjaik, örömeik, mondják. Deák Tóth Edit, a Búzavirág elnök asszonya mesél az épületről, arról, hogy szabadkai közbenjárásra budapesti támogatásból vették meg, lassan tatarozzák. Az egyesületnek valamikor 18 tagja volt, ma mindössze 8-9 ember aktív a magyar művelődési egyesületben. 50–60 évesekkel kezdte meg működését az egyesület, azzal a korosztállyal, amely még ismert magyar népdalokat. Azóta két gyerek csatlakozott hozzájuk, a többiek idősebbek.

A FIATALAKONAK NINCS MARADÁSUK

Egy kicsi, soknemzetiségű közösségről van szó, mindenki házasodik mindenkivel, a magyarok általában szerbekkel, de van magyar-roma vegyes házasság is. Elhart Pál, a Vajdasági Magyar Szövetség vajszkai szervezetének elnöke szerint a magyar–szerb vegyes házasságok esetében szinte törvényszerű, hogy a magyar nyelvet „hagyja el” a család.

Elhart Pál (Fotó: Molnár Edvárd)

Elhart Pál (Fotó: Molnár Edvárd)

Az ötvenes években szűnt meg a magyar iskolai tagozat. Ma a művelődési egyesület épületében tartják a magyar nyelvtanfolyamot is, ahova nem csak magyar felmenőkkel rendelkezők járnak. Edit szerint összeszedték a bátorságukat azok is, akik a népszámláláskor nem merték magukat magyarnak vallani, meg a szerbek, horvátok is. Ők is akarnak magyarul tanulni, és nem csak a magyar útlevél miatt, van, akit csak simán érdekel a magyar nyelv, a kultúra. 6-7 fiatal jár hozzájuk magyarul tanulni.

– A Magyar Nemzeti Tanács írt egy kérvényt az általános iskolának, hogy legyen magyar órája a gyerekeknek az iskolában. Belgrádból viszont még nem érkezett válasz – mondja Edit, amikor a magyar iskoláztatásról beszélünk. – A szülők elkeseredettek, mindent megígértek nekik, hogy kapnak majd ingyenes tankönyvet is, de semmi sem történt – teszi hozzá.

A fiatalok az általános iskola befejezése után a környező városokba mennek továbbtanulni: Palánkára, Újvidékre, Hódságra, Zomborba. Vissza már nagyon ritkán jönnek.

– Nagyon sokan abban a városban maradnak, ahol tanultak – mondja Edit.

– Az én fiam az egyetem után elment Amerikába. Doktorált. Most Svájcban van. Esze ágában sincs hazajönni – meséli Pál.

– Azért mert itt nincs munka. Befejezik az iskolát, és arra kényszerülnek, hogy külföldre menjenek dolgozni – teszi hozzá Edit.

KOMMUNIKÁLNAK A TÖMBMAGYARSÁGGAL

Edit testvére Zentán él, ő is dolgozott ott. A művelődési egyesülettel megfordul több más vajdasági településen, a magyar egyesületekkel is tartják a kapcsolatot.

Dolgos emberek lakják a falut (Fotó: Molnár Edvárd)

Dolgos emberek lakják a falut (Fotó: Molnár Edvárd)

– Járunk a Durindóra. A Gyöngyösbokrétára nem, mert nincs koreográfusunk. Temerinben is voltunk egy énekversenyen néhány éve – meséli Edit, aki büszkén mutatja a falra akasztott emléklapokat, diplomákat.

Amikor az utánpótlásról beszélünk, már komorabbak lesznek beszélgetőtársaim. Azt mondják, az a baj Vajszkán, hogy a magyarok nagy része nem beszél magyarul. Pál szerint a 90-es évek viharai alatt az idősek és a fiatalok is elzárkóztak attól, hogy magyarul beszéljenek. Jó, ha van tíz magyar fiatal, akik beszélik is a nyelvet, mondják.

TÁVOL LETT HORVÁTORSZÁG

Horvátország európai uniós csatlakozása után a vajszkaiak számára beszűkült a világ, a horvát határ közelsége már nem jelent előnyt, ugyanis nem átjárható. Míg azelőtt Borovo és Vukovar csak néhány kilométerre volt, ma már 70 kilométeres távolságot jelent egy út.

Edit édesanyjának ruhája díszíti a művelődési egyesület falait (Fotó: Molnár Edvárd)

Edit édesanyjának ruhája díszíti a művelődési egyesület falait (Fotó: Molnár Edvárd)

– Azelőtt kompon jártunk át a Duna túloldalára, ma már csak Gomboson keresztül juthatunk át Horvátországba – mondja Edit.

Pál szerint most csak nehezebb lett az élet azzal, hogy eltörölték a kishatárforgalmi engedélyt. Azelőtt Vukovárra jártak át bevásárolni, ma már ezt nem tehetik meg.

KIHAL A MAGYAR

Megkérdezem tőlük, hogyan látják Vajszkát 20 év múlva.

– A vajszkai magyarság kicsi lesz mint a szemes bors. A cigányok fogják átvenni a hatalmat is, meg mindent. Maholnap meghal a magyar nép. Vajszka meglesz, de a magyar népből nem lesz semmi. A fiataljaink azt nézik, hova mehetnek el innen.

A vajszkai Szent György római katolikus templom  (Fotó: Molnár Edvárd)

A vajszkai Szent György római katolikus templom (Fotó: Molnár Edvárd)

A probléma az, hogy sok a vegyes házasság. A gyerekek sem beszélnek már magyarul, nehogy megsértsék az apjukat, anyjukat, vagy a feleségüket – ecseteli az elnök asszony.

Megkérem őket, mondják el, hány gyerek született, hány temetés volt tavaly. Sokkal hosszabban beszélnek arról, hányan haltak meg, mint a születésekről.

A GYÁRAK A MÚLTÉ

A cukorgyárból már csak az épület maradt, a mezőgazdasági birtokból sincs már semmi. A csibefarm is tönkrement, két éve vette meg egy szlovén gyár, meséli Edit. Tizenöten dolgoznak most ott.

– Azelőtt mentünk a vállalatnak Topolyára a csibéket fogdosni százan vagy százötvenen. Ma már a gépek csinálnak szinte mindent – mondja.

A Provala tó (Fotó: Molnár Edvárd)

A Provala tó (Fotó: Molnár Edvárd)

Pál a Provala tóról kezd el mesélni, arról, hogy azelőtt milyen szép volt, rendezett. A Duna árterületében maradt fenn, innen a név is. Halászni is lehetett, szép halakat fogtak, homokos strandot is csináltak. Pál ott tanult meg úszni.

Amikor arról beszélünk, kinek megy jól a faluban, kinek milyenek a kilátásai, akkor a már említett 2-3 nagyobb földművescsalád mellett az ócskavassal kereskedőket említik, ők a leggazdagabbak a faluban. A többiek szerényen élnek, ki kecskét, ki malacot vagy nyulat nevel otthon, így próbálják kiegészíteni keresetüket. Nem érzik, hogy nagy kilátásai lennének a falunak, de kitartó, dolgos emberek, akik nem adják fel, és míg beszélgetünk, az asztalra mutatnak, hogy vegyek bátran: vietnami malacból készült kolbásszal kínálnak.