2024. április 18., csütörtök

A retail-park kiüríti a központot?

Miközben Nagybecskerek Újvidék felőli bejáratánál épül az izraeli Aviv Arlon társaság új bevásárlóközpontja, addig az ellenzék és a hatalom arról vitázik, hogy mit hoz majd az új létesítmény. A hatalom az új munkahelyek megnyitásának a fontosságát emlegeti, az ellenzék viszont arra figyelmeztet, hogy a retail-parknak nevezett bevásárlóközpont miatt majd bezárnak a város központjában levő elárusítóhelyek.
A DP felteszi a kérdést, hogy kik lesznek majd a bérlői a leendő bevásárlóközpont üzlethelyiségeinek. Szerintük ugyanis még az üzletláncoknak sem lesz kifizetődő, hogy Nagybecskereken, két helyen tartsanak fenn üzletteret. A kiskereskedőknek pedig végképp nem lesz erre lehetőségük. A demokraták szerint ez utóbbiak már egyre többen érdeklődnek a felől, hogy milyen feltételek mellett lehet majd bérelni üzletteret az új bevásárlóközpontban. Ez viszont magával vonja a szűkebb városközpont üzlettereinek a kiürítését és további lepusztulását. Ráadásul a városközpont személygépkocsival való megközelítése a főtér felújítása után még nehezebbé válik. Így az emberek majd még könnyebben választják a városszéli bevásárlóközpontot.
A demokraták szerint a városközpont kiürítése reális veszély, amit a Vajdasági Bank épülete alatti üres üzlethelyiségek is bizonyítanak. Azt sem tartják reálisnak, hogy az új bevásárlóközpontnak köszönve négyszáz új munkahely létesül. Ugyanis, ha megtörténik az üzletek kiköltözése, mások bezárása, akkor sok új munkahely megnyitásáról nem beszélhetünk. A demokraták arra is emlékeztetnek, hogy Nagybecskerek azon ritka városok sorába tartozik, ahonnan elköltözött a McDonald's is.

Az új bevásárlóközpontnak nyilván nem örülnek a Béga menti város egyetlen mozijában sem. Ugyanis a retail-parkban éjjel-nappal lehet majd filmeket is nézni.
A haladó-szocialista többség szerint viszont egy jó beruházásról van szó, amely új munkahelyeket kínál, saját beruházási tőke és kockázat nélkül. Ugyanakkor a város központjának a felújítása kedvez majd az üzleti élet fellendítésére a városnak ebben a részében is.
A bevásárlóközpontok építésével foglalkozó izraeli társaság a mintegy százezer négyzetméteres területet a magyar Arkadom társaságtól vette át, amely lemondott egy korábban tervezett nagybecskereki befektetéséről. Az említett terület 32 ezer négyzetméterén munkacsarnokok épülnek és számos kiskereskedelmi létesítmény is lesz, kísérőtartalmakkal. Becslések szerint mintegy 450 személy számíthat munkahelyre.

A retail-park különlegessége elsősorban az, hogy a zárt, mesterséges fénnyel és klímaberendezéssel ellátott létesítmények helyett szabadtéri bevásárlást kínál, zöld övezetben és számos kísérő-rendezvénnyel az egész család részére. Egy szinten épülnek, pince és emeletek nélkül. Könnyű a személygépkocsival való megközelítésük, az elárusítóhelyek között pedig zöldövezet és kényelmes sétányok vannak. A kiskereskedelmi létesítmények bérlete az ilyen bevásárlóközpontokban olcsóbb, mint másutt és a karbantartási költségek is alacsonyabbak.

Az Aviv Arlon három évvel ezelőtt Pancsován nyitotta meg az első ilyen típusú bevásárlóközpontot. A nagybecskereki megnyitását ez év szeptemberére tervezik.