2024. április 20., szombat

Sajtószabadság – mi az?

„Számos politikus továbbra sem érti, hogy miért nem kellene befolyásolnia a médiumok munkáját”

A médiában uralkodó helyzet lesújtó mind Szerbiában, mind a többi jugoszláv utódállamban, értékelte Dunja Mijatović, az EBESZ szerbiai képviselője a bécsi Standard napilapnak nyilatkozva. A Nyugat-Balkán több országában is kiváló médiatörvényeket hoztak meg, ám a helyzet ennek ellenére sem javult, tette hozzá Mijatović, mondván, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy nem alkalmazzák ezeket a jogszabályokat. A balkáni országokban nem javul a média helyzete, mivel ehhez nincsen meg a politikai akarat, hangsúlyozta Mijatović, aki úgy véli, hogy az Európai Unió túlságosan visszafogott ennek a problémának a tekintetében.

– Ez talán nyersen hangzik, meg vagyok azonban győződve arról, hogy diplomatikus megfogalmazásokkal nem juthatunk előre. Az újságíró-gyilkosságok továbbra is felderítetlenek, az elkövetők büntetetlenek, az újságírók napi szinten szembesülnek fenyegetéssel és támadással, az állami televízió- és rádióadók pedig továbbra sem felelnek meg a közszolgálatiság követelményeinek. Számos politikus továbbra sem érti, hogy miért nem kellene befolyásolnia a médiumok munkáját. Nem látják be, hogy enélkül nincsen demokrácia. A médiumokban több oknyomozó és kritikus hangvételű tartalomra van szükség – taglalta Mijatović, aki szerint olyan időkben élünk, amely nem kedvez a sajtószabadságnak.