2024. április 19., péntek

„Csodakenyeret" talált fel egy kolozsvári egyetemista

Egy kolozsvári mesterképzős hallgató kenderlisztből készített kenyeret, mert úgy gondolta, ez sokkal egészségesebb a hagyományosnál. A „találmányának" hatalmas sikere van, többek között aranyérmes lett nemrég egy nemzetközi találmány-kiállításon - írja a transindex.ro.

Iulian Rusu két tanárával együtt dolgozott a kenderkenyéren. A kenyér abból a kenderből készül (Cannabis sativa), amelyet régen főleg textíliákhoz használtak. Ennek természetesen semmi köze a droghatású kannabiszokhoz (azaz hát csak annyi, hogy rokonnövény).
„Ha az emberek a kenderről hallanak, akkor rögtön a drogra gondolnak, holott kétféle kender van: az indiai kender (Cannabis indica), amelyből a drogot készítik, és a másik, amelyet az iparban és élelmiszeriparban használnak fel” – mondja Rusu.
Rusunak két évvel ezelőtt jött az ötlete, amikor a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen végzőként azon gondolkodott, hogy mi legyen a diplomamunkája. Marcel Duda professzorhoz fordult, aki akkor koordinált egy doktori dolgozatot, amely a kendermag felhasználásának lehetőségeiről szólt. Ő világosította fel néhány, számára addig nem világos lehetőségről. Ezután Crina Mureșannal ötleteltek, hogyan lehetne egy új terméket előállítani, egy olyan kenyeret, ami még nem létezik a piacon.
A román élelmiszerekre vonatkozó törvények nem engedik meg, hogy egy kenyérben több legyen, mint 20%-nyi kenderliszt, ezért Rusu négy fajta: 5, 10, 15 és 20%-os kenyereket készített.
A recept ugyan titkos, de a hozzávalók klasszikusak: liszt, élesztő, víz, só, ehhez jön hozzá a kendermagokból őrölt liszt. A tökéletes íz érdekében több hónapot kísérletezett, míg aztán beadta a diplomamunkájával együtt.
„Két évvel ezelőtt elvittem az Élelmiszer Fesztiválra a terméket, akkor még kifli formában, ide sok tanár és diák jött el, legtöbbjüknek a 10%-os kifli ízlett. Az államvizsga-dolgozathoz is készítettem egy felmérést diákok körében, itt is azt vettem észre, hogy a diákok leginkább a 10%-osat kedvelik. A Proinventre is a 10%-ossal mentem, sokan megkérdezték, hogy miből készítettem, és azt mondták, ők is ki fogják próbálni otthon” – meséli Rusu, aki azt is kifejti, a 20%-os kenyérben intenzívebben érződik a kenderliszt, a kenyér színe is sokkal barnább lesz, ízben is hasonlít a barna kenyérhez, amolyan édes-kesernyés.
Rusu szerint a kenyér nagyon jótékony a szervezetnek, javítja a memóriát a benne levő leticin és Omega 3 meg Omega 6 zsírsavak segítségével, és például nagyon jót tesz azokkal, akik székrekedésben szenvednek. A benne levő kálciumnak köszönhetően pedig a csontokat is erősíti. Ezenkívül cukorbetegek is fogyaszthatják az alacsony glikémiás indexe miatt.
Rusu szeretné, ha a közeljövőben a piacra is beléphetne az új eledellel. Úgy véli, a kenyérnek túl sok jó tulajdonsága van ahhoz, hogy ne jusson el az emberekhez. A jótékony hatásokat az Adevarul lapnak egyébként egy orvos is megerősítette, aki nagyon lelkes volt az ötlettől: úgy véli, azt leszámítva, hogy a cukorbetegekre hogyan hat (mert az úgyis a megevett kenyér mennyiségétől függ), az összes fent említett jó tulajdonság igaz lehet a kenderlisztből készült termékre.