2024. április 20., szombat

Az előítéletek miatt nem kapnak munkát

A roma gyermekeket öt hónapos koruk után anyakönyveztetik

– Szerbia jelentős lépéseket tett már eddig is, hogy javítson a roma közösség helyzetén, mindenekelőtt az intézményesség és a törvényhozás területén, de a mai napig jelentős gondokkal szembesülnek az oktatás, a lakhatás, a foglalkoztatás és gyerekek dolgoztatása és a korai házasságkötés terén – mondta Meho Omerović, a parlament emberi, kisebbségjogi és nemek közötti egyenjogúsággal foglalkozó bizottságának elnöke a romák nemzetközi napjáról való megemlékezés kapcsán. Omerović részletezve, milyen nehéz körülmények között élnek a romák, elmondta, a roma gyerekek elhalálozásának aránya kétszer magasabb a nemzeti átlagnál, a roma nők 43 százaléka 15 és 19 éves kora között lép házasságra, a csecsemők 83 százalékát 5 hónapos kora után anyakönyveztetik, illetve az iskolaérett gyerekek 69 százaléka jár első osztályba, és csak 22 százalékuk fejezi be a középiskolát.

Suzana Paunović, a kormány Emberjogi és Kisebbségügyi Irodájának igazgatónője kiemelte, állami és helyi szinten is számos intézkedésbe kezdtek az elmúlt időszakban. Első alkalommal került sor arra, hogy tanácsot alapították meg a kormányon belül, amely a roma közösség helyzetével foglakozik majd, illetve 20 városban és önkormányzatban hoztak létre olyan csapatokat, amelyek konkrét segítséget tudnak majd nyújtani az arra rászoruló roma családoknak. A romák integrációjára egy 2025-ig tartó stratégiát fogalmaztak meg, a stratégia véghezvitelére megalakult munkacsoportot pedig egy roma személy vezeti majd.

Vitomir Mihajlović, a Roma Nemzeti Tanács elnöke felhívta a figyelmet, hogy a romák problémáinak rendezésébe be kell kapcsolniuk a roma közösséget is, hiszen a romák integrációjának legfőbb akadályát a róluk kialakított sztereotípiák és előítéletek jelentik. Így a romák 95 százaléka nem tud munkába állni, aminek következményeként jelentősen szegényebben élnek, mint az ország más polgárai. Az elmúlt időszakban 30 ezer roma hagyta el az országot, hogy gazdasági okokból menedékjog iránti kérelmet nyújtson be az EU területén.