A befektetések szempontjából Szerbia a magas kockázatokat rejtő országok közé tartozik. Azért nagyon kockázatos, mert a Kelet és a Nyugat befolyásövezetének a határán helyezkedik el (földrajzi és politikai szempontból is), ahol még mindig hiányzik a teljes jogállamiság, valamint a stabil és független intézmények által garantált biztonságos légkör. A magas államadósságot és a nagyarányú munkanélküliséget szintén kockázati tényezőként jelenik meg. Az Aon Risk Solution tanácsadói vállalat minden évben megrajzol egy térképet, amelyen a vállalkozói szempontból leginkább veszélyeztetett államokra figyelmeztet. Ezen a térképen Szerbia ugyanolyan színnel van jelölve, mint a fejlődő országok kategóriájába tartozó afrikai és dél-amerikai országok, ami egyben sajnos azt jelenti, hogy országunk befektetési szempontból még mindig kockázatosnak számít a világban. A felsorolt kockázati tényezőket is a tanácsadói vállalat elemzői határozták meg. Az Aon idei térképe azt mutatja, hogy a csökkenő olajárak miatt a legnagyobb befektetői kockázatokat rejtő országok toplistáján az olajtermelők vezetnek: Irán, Irak, Líbia, Oroszország és Venezuela valóban kockázatos terep a befektetők számára, hiszen a drasztikusan csökkent kőolajárak miatt nehéz helyzetbe kerültek. Vezetőink megnyilvánulásai alapján gazdasági sikerekről, az üzleti környezet javulásáról tájékozódhatunk, de az Aon elemzőit ez egyelőre nem győzte meg. A régió országai közül csak Bosznia-Hercegovina van Szerbiával azonos színűre festve. A térképen azonos színű még pl. Kazahsztán, Mongólia, Niger, Mali, Burkina Faso, illetve Bolívia, Argentína, Chile. A szóban forgó térkép a http://t.co/qES8hAQmLV linken tekinthető meg.
TERV ÉS/VAGY PIAC
A közgazdászok véleménye megoszlik a kapitalizmus hatásairól, valamint arról, hogyan lehet a gazdasági fejlődés útjára lépni. A hatásokat világléptékben vizsgálják. Ilyenkor merülnek fel a többféle kapitalizmus, a piacgazdaság és demokrácia, gazdaságilag sikeres diktatúrák és más hasonló összefüggések. A legizgalmasabbnak Kína tekinthető, ahol a gazdasági rendszer egyre jobban megközelíti a kapitalista modellt, a szocialista, lenini alapokon építkező politikai felépítmény pedig szédítő iramban alkalmazkodik, el kell ismerni, hogy többnyire sikeresen. Mindez azt mutatja, hogy a kapitalizmus „velejárójaként” ismert piacgazdaság és a kommunista találmányként számon tartott tervgazdaság valamilyen kombinációja, egy hibrid lehet a nyerő. Az a piacgazdaság, melyben nincs tervezés, ugyanúgy súlyos működési zavarok elé néz, mint az olyan tervgazdaság, amelyik nem alkalmaz piaci elemeket. Egy hosszú távon eredményes gazdasági rendszerben szükség van mind a kettőre. Tagadhatatlanul szükség van piaci mechanizmusokra, de az esetleges pusztító hatásaik kivédése érdekében szükség van némi államilag koordinált tervezőmunkára is.
EGY KIS MARXIZMUS
Akik tanultak marxizmust vagy (marxista) politikai gazdaságtant, még emlékezhetnek a tananyagra: Marx a termelési viszonyok átalakításában és a gazdasági tervezésben látta azokat az eszközöket, amelyekkel meg lehet akadályozni a kapitalizmus ciklikus válságait. A tervezéshez azonban információk kellenek, miközben a tökéletes informáltság állapota talán sosem létezhet. Senki sem bizonyította be a tervgazdaság működésképtelenségét. Az, hogy a szocialista országokban a rendszer gazdasági okokból omlott össze, még nem jelenti azt, hogy a tervezést minden szinten ki kell iktatni a gazdaságpolitika eszköztárából. Annak idején Kelet-Európában nem úgy vették át Marx tanításait, hogy pontosan megértették volna valódi lényegét. A Szovjetunióban az I. világháború után áttértek az állami gazdaságirányításra. Mivel a marxizmus az állam fölöslegességét hangoztatta, a kommunista vezetők viszont hatalomra vágytak, azt kezdték hirdetni, hogy pártállamra van szükség, mert csak az lehet képes az önfelszámolását irányítani. Marx eredetileg emberközpontú szemlélete a háttérbe szorult. Ami viszont a tervezést illeti, azt a kapitalista országok is átvették, mert rájöttek annak célszerűségére és hatékonyságára. Egyes teoretikusok éppen az információs forradalomban látják azoknak a feltételeknek a megvalósulását, ami a hatékony tervezés feltételeit megteremtheti. Szerintük az internet világában a központi tervezés információigénye kielégíthetőnek látszik. Félő azonban, hogy még sokáig nem sikerült olyan számítógépet alkotni, mely az emberi butaságot, kapzsiságot és dilettantizmust hűen modellezné.
