2024. április 18., csütörtök
SZERBIAI TANÜGY

Nem született megegyezés – folytatódik a sztrájk

A tanügyi dolgozók szakszervezete egy egyszeri, átlagfizetésnek megfelelő összeget és az év végéig havonta plusz 3000 dinárt kér - Ha hétfőig nem sikerül megállapodni, a sztrájk radikalizáló

Az oktatásügyi bizottság mintegy négy órán át tartó ülésén a sztrájk beszüntetését illetően nem közeledett a tanügyi dolgozókat képviselő szakszervezetek és az állam álláspontja. Srđan Verbić oktatásügyi miniszter a megbeszélés után azt nyilatkozta, „a tanügynek fontos, hogy egy végleges megoldás szülessen”, s hozzátette, a szakszervezetek készek radikalizálni a sztrájkot. Miodrag Sokić, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezetének (SRPS) alelnöke szerint a pravoszláv húsvét az utolsó határidő, hogy ismét normálisan, 45 perces órákkal folytatódjon a munka: az alelnök kiemelte, hogy a rövidített órák miatt mintegy 160 órát veszett kárba.

Ha húsvétig nem sikerül megtalálnunk a megoldást, akkor az SRPS radikalizálni fogja a sztrájkot – mondta Sokić az ülésen, amelyet a szakszervezetek kérésére hívtak össze, s amelynek a témája az öt hónapja tartó tanügyi sztrájk volt. Sokić kiemelte, hogy a tanügyben dolgozók az év végéig fejenként havonta 3000 dinárt kérnek, s elmondta, hogy eddig mindenki kiemelte: a kéréseik jogosak, azonban nincs rá pénz.

Srđan Verbić miniszter számára egyformán fontos a sztrájk beszüntetése és egy hosszú távon is érvényes rendszer elfogadása. Az oktatásügyi miniszter emlékeztette arra is a jelenlévőket, hogy a tanügyben a sztrájk már 20 éve tart, s azt is megismételte, hogy amint lesz pénz, akkor a tanügyi dolgozók lesznek azok, akik először megérzik majd a változást a pénztárcájukon. Verbić arra kérte a jelenlevőket, hogy vegyenek részt a végleges megoldás megtalálásában, s hogy a következő szeptembert senkinek ne kelljen szorongásban várnia.

Verbić megígérte, hogy a következő évtől egyes középiskolákban az iratkozáskor bevezetik majd a tudásküszöböt, s kiemelte, hogy az idén ezt már nem tudják megtenni, többek között a sztrájk miatt sem. A tanügyben tapasztalható helyzettel kapcsolatban, az oktatásügyi miniszter emlékeztette a közvéleményt, hogy egy iskola felépítéséhez mintegy két és fél millió euróra van szükség, a működéséhez pedig még évente egy millió euróra.

A szakszervezetek képviselői elmondták, hogy egyszeri segélyt, egy átlagfizetést kérnek a tanügyi dolgozóknak, s azt is hozzátették, hogy 1994. óta csak kétszer kezdődött a tanév sztrájkkal.

„Az elmúlt 15 évben a rendszerből mintegy 130 000 gyerek tűnt el, a munkavállalók száma pedig nőtt. Hogy az oktatás minőséges legyen, ahhoz az kell, hogy a legjobbak vegyenek részt benne, ,most azonban pont az ellenkezője történik, hiszen a legjobbak hagyják ott a tanügyet” - mondta Jasna Janković a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának (USPRS) szóvivője.

A szakszervezetek szóvivői szerint a szkupstina nem foglalkozik a tanügy helyzetével. Nevenka Milošević (SNS) a fizetési osztályok bevezetésében látja a megoldást, amelyet a törvényben kellene szabályozni. Az ülésen a felek abban egyeztek meg, hogy április 9-én folytatják a megbeszéléseket.