2024. március 28., csütörtök

A török hatóságok közösségi oldalakat blokkolnak

A török hatóságok hétfőn elrendelték több internetes közösségi oldal, a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását, hogy meggátolják fényképek terjesztését arról az ügyészről, akit szélsőbaloldali radikálisok múlt kedden túszul ejtettek, majd belehalt szerzett sebeibe.

A kormány távközlési hatósága a YouTube-ra feltett üzenetében jelezte, hogy adminisztratív intézkedésként rendelték el a tilalmat - az első ilyen nagyszabásút az egy évvel ezelőtti óta, amely az iszlám konzervatív kormány elleni korrupciós vádak terjesztésének volt hivatva gátat vetni.

A Hürriyet című napilap internetes oldala szerint az intézkedés egy bírósági döntés nyomán született, amely elrendelte az ügyész fotóját közlő 166 internetes oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását.

Mehmet Selim ügyészt egy török radikális szélsőbaloldali csoport két tagja ejtette túszul és tartotta fogva hat órán át az isztambuli bíróságon március 31-én. A túszejtők föltették a netre foglyuk fényképét halántékához szorított pisztollyal. A rendőrség, miután bentről lövéseket hallott, megrohanta az épületet, és végzett a két támadóval. A túsz kiszabadult ugyan, de életveszélyes állapotban szállították kórházba, s ott belehalt sebeibe.
A török igazságügyi szervek már másnap vizsgálatot indítottak négy újság ellen azzal a váddal, hogy hírportáljukon vagy a lap hasábjain közölték az említett fotót.

Az ügyész vezette a vizsgálatot egy tizenéves fiú halála ügyében, akit a tavaly márciusi kormányellenes tüntetések idején a rendőrsök sebesítettek meg. A fiú kómába esett, és néhány hónappal később meghalt. A szélsőbaloldali csoport azt követeli, hogy a fiút halálosan megsebesítő rendőr a nyilvánosság előtt, a televízióban tegyen vallomást, és állítsák népbíróság elé.