2024. április 25., csütörtök
JEGYZETEK KAROSSZÉKBŐL

Uraim, nem árt egy kicsit gondolkodni

Lévén ez az írás a sportoldalon, ráadásul tőlem származik, majdnem biztos, hogy arról szól, hogy valaki vagy valakik hogyan rúgták az a „tököt”, mondta volt Öcsi, a Puskás, aki oda rúgta, ahova éppen akarta. Azok meg, akikről itt akarok regélni, még véletlenül sem oda rúgták, ahova szerették volna.

Az itteni szurkolók legnagyobb része Pest és Buda felé fordította figyelmét, de az sem volt éppen érdektelen számukra, hogy az „ityesek” mit csináltak, ott a piperkőc Ronaldo hazájában. Nagyon sok függött a két meccstől, hisz az Eb-n való részvételről volt és van szó. Nos, a két csapat a hat pontból egy egészet volt képes megkaparintani!!! Ćurčić a szerbeket először vezette, és nyomban kikapott, Dárdai a magyarokat ötödször, ebből egy barátságos – vesztes – meccs volt az oroszok ellen, négy selejtezőn pedig nyolc pontot szerzett csapata. Ha nem jutnának el az Eb-re, akkor éppen a görögök elleni pontok – a két pont – fognak hiányozni.

Egyik B sem lehet elégedett!

Budapestről és Belgrádról beszélek természetesen. Kezdeném anyám és apám hazájával. Mégpedig azzal, hogy én mit tettem volna, ha azokon a padokon ülök. Hogy mi ad nekem jogot odaülni, hát az a tapasztalat, amit a száznál is több meccsel az ausztrál válogatottal szereztem. Szóval nem éppen a hasamra csapva beszélek, és skalpjaim között jóval nagyobb nevek vannak, voltak, mint a két B ellenfelei. Egyebek között 4:1 a világbajnok Argentína ellen, 1:0 a koreai olimpián a jugoszlávok felett, 0:0 és 1:1 Anglia ellen stb. … Pályafutásomat az angolok elleni meccsekkel kezdtem. Miért mondom mindezt, hát azért, mert félprofi játékosokkal kellett kiállni az angolok ellen. Hetekig tanulmányoztam játékukat, csak azért, hogy valami kis gyengeséget találjak soraikban. S amikor azt végre megtaláltam, már könnyebb volt kidolgozni valami ellenszert! Az angolok nem tudtak semmit tenni a két ragadó kullanccsal, aki mögött egy okos „söprögető” volt! Nagyon kellemetlenül érezték magukat az előretolt csatárok, mert bármit tettek, a söprögető valóban elsöpört mindent. A hátvédek posztjain két szélső volt, akik hajlandók voltak védekezni, de amikor megkaptuk a labdát, máris támadtak! Az 1-4-3-2 nagyon megzavarta Bobby Robsont, aki egyébként „nagylelkűen” megígérte, hogy nem rúgnak többet ötnél egy-egy meccsen! Miért mesélem mindezt el? Azért, hogy megmondjam, mit is tettem volna, ha történetesen Dárdai vagy Ćurčić helyett ott ülök a kispadon, jobban mondva, mire egzecíroztam volna a gárdát a meccs – meccsek – előtt!

Pesten két „lusta” csatárral játszottunk volna

Ma mindenki tíz játékossal védekezik, és támad is. Nemegyszer alakul ki olyan látvány, hogy a védekező csapat legelőbbre tolt játékosa úgy harminc méterre van saját kapujától. Ha én vezetek egy csapatot, minden meccsen két gyors csatárt hagyok a felezővonalon, azzal, hogy vissza ne jöjjenek egy lépést se! Állandóan mozogjanak, be-beindulva cseréljenek a pálya szélességében, mert előbb-utóbb lesz egy hosszú labda, mellyel el lehet futni! A hosszú előrerúgott labdák iránya a csatárok helyétől függ. Ha a csatár közelebb van a központi körhöz, akkor egy „kifli” jön párhuzamosan az oldalvonallal, ha pedig mindkettő bent van abban a bizonyos körben, akkor diagonális a hosszú labda, amelyre az ellenkező oldalon „álló” játékos indul be. Nos, mit tesz ilyenkor a másik csapat? Legalább három játékost visszatart, hogy biztos legyen az ellentámadások pillanatában. S ez mit jelent? Mi játékoselőnnyel védekezünk.

Ki lett volna elöl, ha én ülök a padon? Ez szerintem Dárdai egyik legfontosabb határozata kellett volna, hogy legyen! Személyesen Nikolić a bal oldalon és Dzsudzsák a jobb oldalon! Remélem, nem zavarja meg az olvasókat a „rossz lábú” helyezkedés. Éppen ebben van a pláne, hisz befelé menet a természetes lábán van a labda, tehát a JOBB lábával lő! Emlékezzenek csak vissza Messire, ő majdnem mindig jobbról érkezik, nemde?!

Dárdaival nem is olyan régen együtt vacsoráztunk a FourFourTwo ünnepén, és nem úgy nézett ki, ahogy a lapok hozzák, festik le: „Egy 0:0 után nem fogok magyarázkodni!” Nem is kell. És ezt nem is kellett volna mondani. A fenti sem magyarázkodás, csak egy vén volt edző gondolatmenete.

Ezt a mondatot azonban nem hagyhatom ki: Uraim, ha már brazil játékost hozunk, akkor az legyen csatár, játékmester, de ne védő – az isten szerelmére!

Dárdaival szemben Ćurčićnak – aki már irányította korábban is a válogatottat – ez volt az első meccse ebben a selejtezősorozatban. Mindaz, ami történt a múltban, hihetetlenül megnehezítette a dolgát. Sajnos bizonyos szempontból ő maga is megmaradt a múltban. Annak ellenére, hogy néhány mellőzött játékost joggal visszahozott, nem volt elég mersze, hogy másokat kihagyjon, egyeseket továbbra is olyan helyen játszatott, amely nem felel meg a „tényeknek”. Ennek ellenére jobb eredményt is érdemelt volna… De sajnos ezt a játékot nem érdemekre játsszák. Ha én vagyok a padon, Ivanović biztosan a helyén játszik! Ott, ahol a Chelsea csillaga! Ő többet támad, mint az angol nagycsapat milliókat érő csatárai! Ott, az oldalvonalon érzi magát otthon! Félnek tőle, joggal. Ő és Matić többet érnek, mint az egész csatársor. Rossz volt nézni, hogy milyen levente megoldásokat találtak a legfontosabb pillanatokban. Az az érzésem, hogy ha Ivanovićnak mondja a szövetség, hogy állítsa össze a csapatot, jobban járunk, hiszen Ćurčićra ezek a milliomosok nem nézhetnek fel csak azért, mert a szövetségnek nincs megoldása a szövetségi kapitány posztjára.

Száz szónak is egy a vége: Dárdai még elmehet az Eb-re, Ćurčić is, de csak mint néző.