2024. április 18., csütörtök

Menekültnek nézte az egyetemistákat

Menekültnek nézett egy csapat terepgyakorlatról hazatérő, a buszmegállóban várakozó egyetemistát a DAKK Zrt. sofőrje Ásotthalom külterületén, és lassítás nélkül továbbhajtott - írja a Délmagyarország Napilap pénteki számában. A cég belső vizsgálata megállapította, mulasztás történt.

– Hallgatókkal voltunk kint az Ásotthalmi láprét természetvédelmi területen. Nem akartunk gondot okozni, ezért a közlekedési társaságnak szóltunk előre, hogy egy húszfős társaság száll majd fel a buszra. Tudniuk kellett volna rólunk – idézte fel a március végén történteket Kosznai Norbert. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Környezetbiológia és Környezeti Nevelés Tanszékének munkatársa elmondta, útban a terepgyakorlat helyszínére rendőrökkel is találkoztak, és tájékoztatták őket arról, kik ők, és mit csinálnak a környéken.

Az egyetemisták a 16.50-kor az Ásotthalomról Szegedre tartó, a DAKK Zrt. által üzemeltetett buszjárattal szerettek volna hazautazni. Nem sikerült nekik.

– A busz lassítás nélkül elment az orrunk előtt. A megállóban álltunk. Rendezett külsejű, konszolidált csoportról volt szó. A buszvezető meg sem próbált meggyőződni arról, hogy kik vagyunk. Ha csak annyit mond, hogy jó napot kívánok, máris kiderült volna, hogy nem menekültek vagyunk – mesélte a hallgatók szakmai vezetője.

A terepgyakorlat résztvevői döbbenten néztek a busz után. Mivel ez volt az utolsó Szegedre, 5-6 kilométert kellett volna gyalogolniuk a Bajai útig, hogy egy másik járatra szálljanak.
A tanárok telefonon értesítették a társaságot a történtekről. Kosznai Norbert elmondta, a busz visszafordult és tíz perccel később elvitte a fiatalokat.

Az esetről a Tékozló homár internetes blog számolt be. A poszt egyik kommentelője, a terepgyakorlat egyik résztvevője azt írta, kétségbeesésükben a rendőröket állították meg, és kérték meg, vigyék el őket Mórahalomig. „Két turnusban vittek volna, mert a kisbuszuk nyolcszemélyes volt. Mire mi, nők beszálltunk a járműbe, pont addigra ért vissza a busz, megállt a rendőrautó mellett, majd megkérdezte a rendőröket, hogy határsértők vagyunk-e. Mikor szálltunk fel a buszra, még volt pofája ezt mondani: Remélem, nem egyenként akartok jegyet váltani!" – írta a Miss Liane nevű hozzászóló.

Az üggyel kapcsolatban a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. belső vizsgálatot folytatott, amelyben kiderült, hogy mulasztás történt – tájékoztatta lapunkat a DAKK Zrt. illetékese. – Társaságunk forgalmi szolgálata időben megkapta ugyan a bejelentést az SZTE JGYPK hallgatóinak utazási szándékáról, ám ez nem került felvezetésre az eseti feladatok listájára, ebből kifolyólag azt a gépkocsivezető sem kapta kézhez. Így – mivel a Királyhalmi megálló a gyér forgalmú megállók közé tartozik – migránsoknak hitte az ott várakozó csoportot. A gépkocsivezető értesítette a határrendészetet, akik tájékoztatták arról, hogy ez tévedés, így az első lehetőségnél visszafordult, és felvette a hallgatói csoportot. A forgalmi szolgálat a panaszban említett telefonos megkeresés után szintén felvette a kapcsolatot a gépkocsivezetővel, aki időközben már visszafordult, és felvette az utasokat – olvasható a cég válaszában.

Mint korábban megírtuk, a DAKK Zrt.-nél nincs olyan utasítás érvényben, amelynek értelmében a társaság autóbusz-vezetőinek ki kellene zárniuk az utazásból az illegális bevándorlókat.