2024. április 16., kedd

Nagybecskereki ellenzék: Minek a rendkívüli ülések?

Nagybecskereken három ellenzéki párt tegnap közös sajtótájékoztatón fejezte ki elégedetlenségét a városi képviselő-testület egyre gyakoribb rendkívüli ülései miatt. A Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szociáldemokrata Párt képviselői szerint, ha ez a gyakorlat folytatódik, akkor kezdeményezni fogják Eleonora Marjanović házelnök leváltását, aki az év elején került a helyi parlament élére.
Goran Kaurić, a demokraták frakcióvezetője szerint az ilyen gyakorlatból arra lehet következtetni, hogy a városban rendkívüli helyzet van. Mint mondta, a képviselőknek nincs lehetősége rendes eljárásban megvitatni egyes kérdéseket, nem bírnak képviselői kérdéseket feltenni, az ülésanyagot cenzúrázzák – fontos kérdésekről azonban gyorsított eljárásban hoznak döntést.
Vladimir Milošev, a liga képviselője arra emlékeztet, hogy az idén már háromszor tartott rendkívüli ülést a helyi parlament, amivel értelmét veszti a testület munkája.
Lódi Gábor, a szociáldemokraták képviselője szerint az ilyen eljárással vétenek az ügyrendi szabályzat ellen, amit szerinte meg kellene változtatni, és pontosítani kellene benne, hogy milyen esetekben lehet összehívni a vkt rendkívüli ülését.