2024. március 28., csütörtök
ÚSZÁS

A világcsúcstartó orosz úszó szerb színekben folytatja

A nemrég még orosz válogatott Arkadij Vjacsanint pénteken Nagybecskereken már úgy mutatják be a közvéleménynek, mint a szerbiai úszóválogatott tagját. A 31 éves úszó, aki a 200 méteres hátúszás, rövidpályás világcsúcsot tartja, Vanja Udovičić szerb sportminiszter kezdeményezésére sürgősségi eljárással kapta meg a szerb állampolgárságot, pénteken 7.30 és 9.30 között nyílt edzést tart a nagybecskereki városi medencében, utána pedig a jelenlevőkkel és a sajtó munkatársaival beszélget. Vjacsanin a 2008-as pekingi olimpián 100 és 200 méter háton is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A 2006-os budapesti Európa-bajnokságon három aranyérmet nyert: 100 és 200 méter háton kívül a 4 x 100 méteres vegyes váltó tagjaként is első lett.

Vjacsanin nemrég a nagybecskereki Proleter Úszóklub versenyzője lett, s már a bánáti egyesület színeiben vett részt a hétvégén megrendezett szerb országos bajnokságon, amelyen megdöntötte az 50 méteres hátúszás országos csúcsát, s ezen kívül megnyerte a 200 méteres hátúszást, valamint a 100 méteres pillangóúszást is.